Kilencedik fejezet

Sziasztoook :) bocsánat, hogy most volt egy nagyobb kihagyás, de rengeteg dolgom volt. Remélem tetszett az az apró kis rész, amit időzítettről feldobtam. 

De most újra itt, újult erővel és a kilencedik fejezettel. Remélem tetszeni fog :)

Jó olvasást!
Puszi: Sarah

A kis megbeszélés két hete volt. Igen, jól sejtettem, hogy a három rendező kitalált valamit. A Bitódal a lázadás valóságos himnusza lett. Beete feltörte a rendszert, majd néhány bombával tönkretették a Kapitólium gátját, aminek következtében zéró lett a főváros áramellátása. Az elnök, pedig fogta magát és betiltotta a lázadás minden jelképét. 

Az ebédlőben ülök reggelinél, egy asztalnál. A jobbomon Prim ül, velem szemben Zoe, mellette pedig Alex. Én csak szórakozottan turkálom a villámmal a reggelinek nevezett valamit, miközben a többiek beszélgetnek.
Arra eszmélek fel, hogy Alex csettint egyet a szemem előtt.
 - Mi az? - nézek fel rá unottan.
 - Csak azt mondtam, hogy a propagandafilmben érdekesen fogtad a szigonyt.
 - Tudtommal én vagyok a szigonyos, Legolas, nem te - mutatok rá a villával, miközben leesik a földre egy darab tojásrántotta, ami az előbb még az evőeszközön volt.
 - Ki az a Legolas? - kérdezi felvonva fél szemöldökét.
 - Te komolyan nem ismered? - akadok ki teljesen.
 - Kéne?
 -Igen! Nehogy azt mondd, hogy neked nem olvasták kiskorodban Gyűrűk Urát! - mondom vadul gesztikulálva, aminek köszönhetően nagy ívben kirepült a villa a kezemből.
 - Nem. Nekem ez ki maradt az életemből -von vállat széttárva a karját.
Pár pillanatig csak szájtátva bámulok, majd fojtatnám a félbehagyott turkálást, de villa hiányában inkább felhagyok ezzel a tervvel.
 - Most készülj fel, hogy egy darabig Legolasnak fog hívni -mondja Alexnek Zoe, miközben rám mutat.
Én csak bőszen bólogatok. Zoe jól ismer. Túl jól.
Hirtelen bekapcsolnak a Tv-k, amelyek egy négyszögletű oszlop egy-egy oldalán vannak elhelyezve. A képernyőn rögtön felismerem , a jelenleg lila hajú, Caesar Flickerman arcát. Egy szobában ül, és a kamera csak őt mutatja.
Rosszat sejtve a képernyőre szegezem a tekintetem. A showman arcáról semmit sem tudok leolvasni. Óráknak tűnik az a pár másodperc, amíg megszólal.
 - Hölgyeim, és uraim! Mai, nap egy különleges nap, hiszen itt van velünk Peeta Mellark. Egy olyan győztes, aki a Kapitólium oldalán áll.
Hirtelen nem tudom, hogy csodálkozzak azon, hogy benne van egy interjúban, örüljek, hogy egyben van, vagy szörnyülködjek, amiért Caesar azt mondta, hogy nem a mi oldalunkon áll.
Látom, ahogy az egy asztalnál ülő Katniss holtsápadt. Egész testében remeg és halkan két szót suttog maga elé: Te élsz?
A tekintetem a televízióra vándorol. Most már mutatják benne Peeta-t. A fiú arca megviselt. Hatalmas karikákat vélek felfedezni a szeme alatt. Mit csinálhattak vele a Kapitóliumban?
  - Nos, Peeta - fordul felé Caesar - Mi a véleményed a lázadásról?
Peeta egy hatalmas levegőt vesz, majd nyugodtan, szinte gépiesen megszólal.
 - Ez a legnagyobb butaság, amit a lázadók tehetnek. A Kapitólium akkora hatalom, hogy nem érdemes szembeszállni vele.
 - Én is így gondolom - helyesel bőszen a showman, majd komolyabbra veszi -  Ugyebár Katniss, és a két mentoráltad a lázadás jelképei. Valamit akarsz nekik üzenni?
Lehunyt szemmel sóhajtok. Szerintem ennek az ügynek nem lesz jó vége.
Peeta ezúttal leveszi a szemét Caesar-ról és a kamerába néz. A hangja halk, és egy kis remegést is fel vélek benne fedezni.
 - Katniss, Zoe, Chloe, álljatok le. Coin elnök csak bábként használ titeket. Még ti se tudjátok, de ezzel rengeteget ártotok egész Panemnek. Kérlek titeket...
A teremben zúgolódás támad, és hirtelen tudatosul bennem az, amit Peeta mondott. Peeta, akiről tudtam, hogy a lázadás egyik fő szervezője, aki utalásokat tett rá a Kiképzőközpontban. Mindig is a Kapitólium oldalán állt volna?
Úgy érzem, hogy kevés a levegő az ebédlőben. Elkezdek futólépésben kisietni az ebédlőből. Kicsapom az ajtót, és Coin elnökkel találom szembe magam.
 - Kimentem az erdőbe - mondom az elnöknőnek,és reakciót sem várva tovább megyek.
Amint újra észbe kapok már a friss levegőn vagyok. Az eső szakad, de ez engem nem izgat különösebben. Tovább megyek, és tíz perc gyaloglás után már a tónál vagyok.
Lerogyok egy kőre, és a kezembe temetem az arcomat. Érzem ahogy  a könnyek kibuggyannak a szememből, de most szabad utat engedek nekik. A vállamat rázza a zokogás, és állandóan azon jár az eszem, hogy Peeta hogy állhatott át Snow elnök oldalára. Talán már az elejétől fogva ott állt. Ha visszagondolok az összes túlélési tanácsot Finnick adta, amikor a Kiképzőközpontban voltunk.
Nem tudom meddig ülhetek itt, amikor lépéseket hallok a hátam mögül.
Felnézek, de a könny -és esőfüggönyön át csak az alakját bírom kivenni.
Az alak pár lépéssel közelebb jön, és felismerem benne Alexet.
 - Hát te? - kérdezem a lehető legtermészetesebben, de érzem, ahogy a hangom remeg.
 - Igyekszem megelőzni, hogy tüdőgyulladást kapj - von vállat, és érzem, ahogy a hátamra terít egy esőkabátot.
 - Zoe azt mondta, hogy most békén kell hagyni, de gondolom ő se örülne, ha megfáznál - ül le mellém a kőre, és az arcomat fürkészi - Hiszen te sírtál!
Látja, hogy nem vagyok közlékeny állapotomban, ezért fojtatja a beszélést:
 - Ha arra gondolsz, hogy Peeta nem a mi oldalunkon áll, tévedsz...
 - Ezt te honnan gondolod? - nézek fel rá hirtelen, miközben kisöprök egy vizes tincset az arcomból.
 - Látom, nem figyelted az arcát. Rángatózott. Nagyon megkínozhatták, és szerintem meg is zsarolták. Talán azzal fenyegetőztek, hogy megölik Katniss-t.
 - És ha ez igaz, mekkora az esélye, hogy valaha kiszabadul onnan? - kérdezem kétségbeesetten, de nem várok rá választ.
 - Csak reménykedni kell abban, hogy Coin küld érte egy kimenekítő csapatot - sóhajt.
Végigdörzsölöm a kezemmel az arcomat, és egy hatalmas sóhaj szakad fel belőlem.
 - És ha nem? - nézek rá szomorúan.
 - Akkor feltaláljuk magunkat - sóhajt és egy félmosolyt ereszt meg felém.
 Én se tudom hogyan, de valahogy a vállán köt ki a fejem. Alex átkarolja a vállam, és így nézzük, ahogy az esőcseppek a tóban landolnak.