Tizenhatodik fejezet

Üdvözlet, Lázadók! ( ezennel ez az új beköszönésem :))
Igen, itt a következő rész... És még mindig nyugis. Picit érzelmesebbre sikeredett, de remélem nem vittem túlzásba. Apropó, véleményeket várom, akár negatív, akár pozitív.
Jó olvasást!
Sarah
Ui.: Ja, igen és holnap ünnepli a blog az egy éves szülinapját ^^ hihetetlen, hogy már ennyi ideje írom. Köszönöm nektek a sok a támogatást, love ya all (Szirmai után szabadon)
 

Teljesen elhűlve bámulom azt az egy nevet. Alex Odair... Nincs másik ilyen nevű ember a körzetben. Szóval az én vakmerő haverom iratkozott fel.

 - Már megint lefagytál? - kérdezi Haymitch unottan.

 - Mi? - nézek fel a lapból - Nem, csak... Köszi, hogy ideadtad, rohanok.

Kezébe nyomom a listát, és hátra se nézve elcsörtetek. Normális Alex? Ez a besúgósdi kész életveszély! El akar patkolni, vagy mi?

Futólépésben haladok a folyosókon Alex után kutatva. Most az egyszer nem jön velem szembe. Hol lehet? Az ebédlőt hamar kilövöm. Ott csak akkor van, amikor bandázunk. Egy kilencven-fokos fordulatot veszek és egy másik hideg, szürke folyosón elindulok a szobája felé. Lassan szürke ajtók sorozata bukkan fel két oldalt. Ha jól emlékszem Alexé a 1230-as számot viseli.

Csakhamar meg is találom. Elé állok és egy sóhajtás kíséretében bekopogok rajta. Az ajtóra tapasztom a fülem, és elégedetten nyugtázom, hogy lépéseket hallok.

Hallom, ahogy a kulcs megfordul a lyukban, és azt is érzem, hogy kinyílik az ajtó. Mivel elegánsan hasra vágódok... Igen, annyi eszem nem volt, hogy levegyem a fülem az ajtóról, amikor hallom, hogy nyílik.

 - Hát te? - kérdezi Alex meglepetten és a kezét nyújtja, hogy felsegítsen.

Elfogadom a kezét, miközben magamban szidom a befelé nyíló ajtókat.

 - Beszélnem kell veled - válaszolok, miközben Alex felhúz.

 - Hát.. akkor foglalj helyet - irányít az ágya felé, mivel ez az egyetlen ülőhely az egész szobában.

 - Nem mehetnénk ki inkább a tóhoz, vagy az ebédlőbe? - vetem fel gyorsan a kérdést. Nem tudom miért, de hirtelen kezdem kényelmetlenül érezni magam.

 - Menjünk a tóhoz - egyezik bele Alex, de furcsán néz rám.

Fél óra múlva már a szokásos köveken ülünk a vizet figyelve.

 - Na, akkor mi is az a nagyon fontos dolog, amit mondani akartál? - kérdezi Alex a tekintetét az enyémbe fúrva.

 - Tudod láttam azt a listát... Meg a neved rajta... - makogok össze-vissza.

 - Chloe - fog-a meg a vállam - Nyugi, nem akarlak kinyírni. Mondd nyugodtan.

 - Hát... Biztos jó ötlet jelentkezni erre a besúgósra? Mármint, veszélyes vállalkozás... 

 - Nem kell aggódnod - rázza meg a fejét - Meg tudom magam védeni. Eleve az se biztos, hogy kiválasztanak.

 - Tudom... Csak hát... Féltelek - bukik ki belőlem, de amint kimondom, magam is megbánom.

Alex meglepetten néz rám, én pedig elvörösödök.

 - Mármint... Tudod hogy értem... Ajh, ne nézz már így rám, szellemet láttál vagy mi? - próbálom menteni a helyzetet, mindhiába.

 - Nem tudom hogy érted - rázza a fejét értetlenül.

 - Mindegy, hagyjuk - legyintek.

 - Oké - egyezik bele és szórakozottan egy követ hajít a tóba.

Beáll kettőnk közé a nyomasztó csend. Pár másodperc múlva megszólalok.

 - Ettől függetlenül még mindig akarsz besúgó lenni?

 - Persze - hagyja abba a kövek dobálását.

 - De hát miért? - húzódok közelebb hozzá.

 - Hidd el, nem egyedül te vagy pipa Snow elnökre - löki meg a vállamat viccelődve.

 - Na, nem mondod - lököm vissza.

 - Szóval kénytelen leszel rövid ideig nélkülözni becses társaságomat - tereli vissza a témát.

 - Ja... - Ezt most nem tudom viccesen felfogni.

 - Na, nyugi, csak viccelek - pöcköl meg.

 - Tudom - sóhajtok.

Megint beáll közénk a csend, de most Alex töri meg.

 - Nem lesz ez így jó - dől hátra.

 - Micsoda? - nézek le rá.

 - Ez a besúgó-projekt. Jó, tegyük fel, hogy sikerül bejutni az elnöki palotába. És utána?

 - Nem értem - rázom a fejem.

 - Mit fogunk csinálni utána? Felszolgáljuk az elnöknek a teát? Hogy fog meghalni? Megvárjuk, hogy végső elgyengülésben feldobja a talpát?

 - Miért, mi más lehetséges? Információt gyűjtünk róla és kiismerjük a gyenge pontjait.

 - De az mennyi idő? Az elnök nem fogad be minden utcáról jövő gyereket, mint a fő tanácsosát. Egy csomó idő elérni azt. Több év. 

 - Van más ötleted? - nézek rá tanácstalanul.

 - Van - bólint.

 - És mégis mi?

 - Bejut valaki ugyanazon az úton át, amelyen mi is mentünk. A besúgó fedezi, és egy óvatlan pillanatban betör az elnökhöz, és megöli. Mert ez persze éjszaka történne.

 - Aha - nézek rá hitetlenkedve - És szerinted nincs ott több őr?

 - Kinyírjuk azokat is - von vállat. 

 - Ez akkor is kockázatos - mondom pár pillanat hallgatás után.

 - De te belevágnál? - ül fel és várakozóan néz rám.

 - Bele. Minél hamarabb kifekszik annál jobb - válaszolok elgondolkodva.

Kezdett kirajzolódni egy kép előttem. Mi lenne ha Alex lenne a besúgó, és én ölném meg az elnököt?

 - Szerintem megcsinálhatnánk - mondom halkan.

 - Komolyan? - fúrja bele kék tekintetét az enyémbe.

 - Igen... Maximum az elnök helyett mi dobjuk fel a talpunkat...

 - Mindig is szerettem a pozitív világnézetedet - röhög  és feláll a kőről, majd engem is felsegít.

Miközben elindulunk a körzet felé csak egy dolog zakatol a fejemben. Mi komolyan meg fogjuk ölni az elnököt.