- Ne!- sikítok fel.
Nem lehet igaz!
Kitörnek belőlem a könnyek. Látom, hogy a szüleim is sírnak. Nem csoda,
hiszen minden szülő rémálma, hogy a gyerekét sorsolják ki.
Zoe csak áll. Még mindig sokkos állapotban van. A körülötte állók utat
engednek neki. Lassan és bizonytalanul kisétál. Látom, hogy Effie örül, hogy
végre igazi dráma van.
- Akkor a kiválasztottak fogjanak
kezet- mondja amikor a húgom is felért a színpadra
Zoe zokogva megölel a kézfogás helyett, amit viszonozok.
- Nyugodj meg. Minden rendben lesz.Megígérem, hogy élve kijutsz az
Arénából-mondom rés így is gondolom. Ha végül- csodával határos módon- csak
ketten maradunk én képes leszek megölni magamat csak, hogy Zoe kijusson.
- Tudom mit tervezel- mondja a testvérem amikor már egy kis szobában
ülünk a Törvényszék épületében és arra várunk, hogy a szüleink belépjenek- fel
akarod áldozni magad. De nem hagyom
- A húgom vagy…-kezdem
- Tudom- sóhajt- a kötelességed, hogy megvédj. De két dolgot
tisztázzunk. Először is. Egy perccel vagy idősebb nálam, úgyhogy semmivel sem
vagy érettebb nálam. Másodszor: honnan gondolod hogy nem halunk meg mindketten?
2 tizennégy éves lány 4 tizennyolc éves hivatásossal szemben…- folytatná, de
belépnek a szüleink.
Mindketten az ajtóhoz futunk és megöleljük őket. Egy szót se szólunk.
Mit mondhatnánk? Nem mondhatjuk, hogy hazatérünk és ők se mondhatják, hogy
várnak haza. Mind a négyen tisztában vagyunk vele, hogy soha többé nem lesz már
négytagú a család.
- Lejárt az idő- jelenti ki egy békeőr és kiráncigálja anyuékat.
Mivel nincs több hozzátartozónk a békeőrök kikísérnek minket egy
autóhoz, ami elvisz minket az állomásra.
Az autóban Effie Trinket beszáll mellénk majd végigmér minket
- Lányok nem kell ilyen
elkeseredettnek lenni. Van már egy győztes aki 14 évesen nyert. Ő a mentorotok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése