Sajnálom

Üdvözlet Lázadók!
Igen, jól látjátok, nem egy új résszel jöttem. Már jó ideje nincs ihletem és időm. Így arra az elhatározásra jutottam, hogy bezárom a blogot. Sajnálom.
Egy évem volt ebben a blogban és gyakorlatilag itt tanultam meg rendesen a blogolás rejtelmeit. Nehéz a szívem, de ezt a lépést meg kellett tennem.
Bocsánat, hogy cserbenhagytalak titeket, akik mindig várták az új részt.
Ez a blog tényleg a tanulásra szolgált. Például megtanultam, hogy akkor nyissam meg a blogot, amikor már minden elő van készítve hozzá.
Szomorúan, de kijelentem... A Panem lángokban című blog bezárja kapuit.
Ölel titeket: Sarah

Tizenhatodik fejezet

Üdvözlet, Lázadók! ( ezennel ez az új beköszönésem :))
Igen, itt a következő rész... És még mindig nyugis. Picit érzelmesebbre sikeredett, de remélem nem vittem túlzásba. Apropó, véleményeket várom, akár negatív, akár pozitív.
Jó olvasást!
Sarah
Ui.: Ja, igen és holnap ünnepli a blog az egy éves szülinapját ^^ hihetetlen, hogy már ennyi ideje írom. Köszönöm nektek a sok a támogatást, love ya all (Szirmai után szabadon)
 

Teljesen elhűlve bámulom azt az egy nevet. Alex Odair... Nincs másik ilyen nevű ember a körzetben. Szóval az én vakmerő haverom iratkozott fel.

 - Már megint lefagytál? - kérdezi Haymitch unottan.

 - Mi? - nézek fel a lapból - Nem, csak... Köszi, hogy ideadtad, rohanok.

Kezébe nyomom a listát, és hátra se nézve elcsörtetek. Normális Alex? Ez a besúgósdi kész életveszély! El akar patkolni, vagy mi?

Futólépésben haladok a folyosókon Alex után kutatva. Most az egyszer nem jön velem szembe. Hol lehet? Az ebédlőt hamar kilövöm. Ott csak akkor van, amikor bandázunk. Egy kilencven-fokos fordulatot veszek és egy másik hideg, szürke folyosón elindulok a szobája felé. Lassan szürke ajtók sorozata bukkan fel két oldalt. Ha jól emlékszem Alexé a 1230-as számot viseli.

Csakhamar meg is találom. Elé állok és egy sóhajtás kíséretében bekopogok rajta. Az ajtóra tapasztom a fülem, és elégedetten nyugtázom, hogy lépéseket hallok.

Hallom, ahogy a kulcs megfordul a lyukban, és azt is érzem, hogy kinyílik az ajtó. Mivel elegánsan hasra vágódok... Igen, annyi eszem nem volt, hogy levegyem a fülem az ajtóról, amikor hallom, hogy nyílik.

 - Hát te? - kérdezi Alex meglepetten és a kezét nyújtja, hogy felsegítsen.

Elfogadom a kezét, miközben magamban szidom a befelé nyíló ajtókat.

 - Beszélnem kell veled - válaszolok, miközben Alex felhúz.

 - Hát.. akkor foglalj helyet - irányít az ágya felé, mivel ez az egyetlen ülőhely az egész szobában.

 - Nem mehetnénk ki inkább a tóhoz, vagy az ebédlőbe? - vetem fel gyorsan a kérdést. Nem tudom miért, de hirtelen kezdem kényelmetlenül érezni magam.

 - Menjünk a tóhoz - egyezik bele Alex, de furcsán néz rám.

Fél óra múlva már a szokásos köveken ülünk a vizet figyelve.

 - Na, akkor mi is az a nagyon fontos dolog, amit mondani akartál? - kérdezi Alex a tekintetét az enyémbe fúrva.

 - Tudod láttam azt a listát... Meg a neved rajta... - makogok össze-vissza.

 - Chloe - fog-a meg a vállam - Nyugi, nem akarlak kinyírni. Mondd nyugodtan.

 - Hát... Biztos jó ötlet jelentkezni erre a besúgósra? Mármint, veszélyes vállalkozás... 

 - Nem kell aggódnod - rázza meg a fejét - Meg tudom magam védeni. Eleve az se biztos, hogy kiválasztanak.

 - Tudom... Csak hát... Féltelek - bukik ki belőlem, de amint kimondom, magam is megbánom.

Alex meglepetten néz rám, én pedig elvörösödök.

 - Mármint... Tudod hogy értem... Ajh, ne nézz már így rám, szellemet láttál vagy mi? - próbálom menteni a helyzetet, mindhiába.

 - Nem tudom hogy érted - rázza a fejét értetlenül.

 - Mindegy, hagyjuk - legyintek.

 - Oké - egyezik bele és szórakozottan egy követ hajít a tóba.

Beáll kettőnk közé a nyomasztó csend. Pár másodperc múlva megszólalok.

 - Ettől függetlenül még mindig akarsz besúgó lenni?

 - Persze - hagyja abba a kövek dobálását.

 - De hát miért? - húzódok közelebb hozzá.

 - Hidd el, nem egyedül te vagy pipa Snow elnökre - löki meg a vállamat viccelődve.

 - Na, nem mondod - lököm vissza.

 - Szóval kénytelen leszel rövid ideig nélkülözni becses társaságomat - tereli vissza a témát.

 - Ja... - Ezt most nem tudom viccesen felfogni.

 - Na, nyugi, csak viccelek - pöcköl meg.

 - Tudom - sóhajtok.

Megint beáll közénk a csend, de most Alex töri meg.

 - Nem lesz ez így jó - dől hátra.

 - Micsoda? - nézek le rá.

 - Ez a besúgó-projekt. Jó, tegyük fel, hogy sikerül bejutni az elnöki palotába. És utána?

 - Nem értem - rázom a fejem.

 - Mit fogunk csinálni utána? Felszolgáljuk az elnöknek a teát? Hogy fog meghalni? Megvárjuk, hogy végső elgyengülésben feldobja a talpát?

 - Miért, mi más lehetséges? Információt gyűjtünk róla és kiismerjük a gyenge pontjait.

 - De az mennyi idő? Az elnök nem fogad be minden utcáról jövő gyereket, mint a fő tanácsosát. Egy csomó idő elérni azt. Több év. 

 - Van más ötleted? - nézek rá tanácstalanul.

 - Van - bólint.

 - És mégis mi?

 - Bejut valaki ugyanazon az úton át, amelyen mi is mentünk. A besúgó fedezi, és egy óvatlan pillanatban betör az elnökhöz, és megöli. Mert ez persze éjszaka történne.

 - Aha - nézek rá hitetlenkedve - És szerinted nincs ott több őr?

 - Kinyírjuk azokat is - von vállat. 

 - Ez akkor is kockázatos - mondom pár pillanat hallgatás után.

 - De te belevágnál? - ül fel és várakozóan néz rám.

 - Bele. Minél hamarabb kifekszik annál jobb - válaszolok elgondolkodva.

Kezdett kirajzolódni egy kép előttem. Mi lenne ha Alex lenne a besúgó, és én ölném meg az elnököt?

 - Szerintem megcsinálhatnánk - mondom halkan.

 - Komolyan? - fúrja bele kék tekintetét az enyémbe.

 - Igen... Maximum az elnök helyett mi dobjuk fel a talpunkat...

 - Mindig is szerettem a pozitív világnézetedet - röhög  és feláll a kőről, majd engem is felsegít.

Miközben elindulunk a körzet felé csak egy dolog zakatol a fejemben. Mi komolyan meg fogjuk ölni az elnököt.

A blog sorsa a nyárra (nyugodjatok meg, nem rekesztem be megint)

Üdvözlet, Lázadók!

Sajnálom, de mára nem egy új résszel jövök. (Igen, haladok vele, írogatom) Helyette elmondom a körülbelüli kihagyásokat nyárra (avagy a wifimentes nyaralásokat) Lesz egy Június végén, Július elején. Ez két hét lesz. A net nagyon gyenge, és mobilnetet nem használhatok, mert külföldön leszek.
Lesz szintén két nap, amikor nem tudok írni (Jún. 22-23). Ott zéró net lesz, és még a laptopom is otthon fog maradni. Aztán majd Augusztus környékén megint lesz két hét, amikor nyaralni vagyok (itt már lesz net, és ha minden igaz laptop is, szóval, majd próbálgatok írni).
Ha bármi egyéb elfoglaltság lesz, szólok :)
Addig is sose hagyjon el benneteket a remény!
Sarah
Ui.: És igen, megvolt az utolsó tanítási nap! Három középső ujjat fel, annak aki örül neki.

Tizenötödik fejezet

Sziasztok :) megérkeztem a következő résszel. Ez most egy kicsit akciómentesebb lett, de itt is lesznek fontos dolgok. Remélem tetszeni fog nektek!
Jó olvasást!
Sarah

Peeta ágya szélén ülök. Most az egyszer sikerül úgy lennem vele, hogy nincs itt Katniss sem. Persze nem hibáztatom, hogy végig mellette akar lenni.
 - Min gondolkodtál el annyira? - kérdezi Peeta egy halvány mosoly kíséretében.
 - Semmin - ráztam a fejem, és eltereltem a témát - A doki mit mondott, mikor enged ki?
 - Azt mondta, hogy amint megerősödök szabad leszek.
 - Akkor nemsokára már kint leszel innen - nyugtázom.
Egyébként az utóbbi időben szépen gyógyul. Bár még a testén ott vannak a hegek, és a kínzás nyomai kezd hasonlítani régi önmagára.
 - Egyébként még meg sem köszöntem, hogy kimentettetek - néz komolyan a szemembe - Sose fogom tudni eléggé meghálálni.
 - Ugyan - legyintek - Ha Coin nem ad rá engedélyt, akkor is megtettük volna.
 - És mi a helyzet a körzetben? - tereli el a témát.
 - Semmi extra... Vagyis, de, mert Coin önkéntes besúgót keres.
 - Gondolom te jelentkeztél.
 - Jelentkeztem volna, ha Coin engedi.
 - Miért nem engedte?
 - Mert túl jól ismer Snow elnök - forgatom a szemem.
 - És gondolom ez téged zavar...
 - Igen - bólintok feszülten - Főleg, hogy Zoe mondta, hogy diktatúrát fog bevezetni, ha nyerünk, de ezt nem tudjuk bizonyítani rá, és eleve az se biztos, hogy igaz. Sőt, ha úgy nézzük a Tizenharmadik körzetben minden bizonytalan. Coin először mondta, hogy vigyázni kell ránk, mert szimbólumok, vagy mifenék vagyunk, ezért csak filmezgettünk. Aztán már megengedte, hogy menekítsünk ki téged, ahhoz képest, hogy nagyon kicsi volt az esély rá, hogy élve kijutunk.
Hirtelen elakad a lélegzetem. Egy gondolat fészkeli be az agyát, ami nem hagy nyugodni. Mi van ha Coin azért vállalta be a kiszabadítást, mert tudta, hogy jelentkezni fogunk rá? Mi van, ha Coin direkt akart minket ezzel kiiktatni? Talán úgy gondolja, hogy a szimbólumai veszélyesek lehetnek rá? Szólnom kell Katniss-nek!
 - Ne haragudj, mennem kell. Gyógyulj meg hamar! - pattanok fel Peeta ágya mellől és választ sem várva kirohanok a szobából.
Nem kell sokáig keresnem Katniss-t, mert a folyosón bele futok. Szó szerint.
 - Hé, Chloe, hova sietsz annyira? - tart meg a lány a vállamnál, aki az  utóbbi időben teljesen kivirult.
 - Téged kerestelek - szorítom meg a hajgumit a hajamban.
 - Na, és milyen okból? 
Körbenézek. Mindenhol emberek mennek a dolgukra abban a bizonyos szürke kezeslábasban, ami rajtam is díszeleg.
 - Szerintem menjünk ki a tóhoz - biccentek.
Katniss egy bólintással beleegyezik és elindulunk megkeresni Coint.

 - És merre is van az a tó? - kérdezi Katniss, amikor már a bozótban vezetem.
 - Még pár méter és ott vagyunk - nézek rá a vállam fölött.
Pár perc múlva azon kapjuk magunkat, hogy a tisztás szélén állunk. Mosolyra húzódik a szám. Ezer éve nem voltam friss levegőn. Elkezdek futni a tó felé, miközben érzem, hogy a tüdőm megtelik oxigénnel. Hetek óta most először mosolygok őszintén. Megállok a parton annál a bizonyos sziklánál és intek Katniss-nek, hogy jöjjön ő is.
A lány csatlakozik hozzám, majd pár másodperc hallgatás után megkérdezi:
 - Akkor most már elmondod?
Bólintok és egy szuszra elhadarom neki a gondolatmenetemet. Amikor befejezem óvatosan felnézek rá.
 - Na, mit gondolsz róla? - kérdezem bizonytalanul a tavat figyelő Katniss-től.
 - Lehet, hogy van benne igazság - válaszol minden szavát megfontolva - Csak...
 - Csak?
 - Ha tényleg így van nem tudjuk rá bizonyítani. Egyenlőre butaság is lenne ellene fellázítani a körzetet. Nem hiányzik még egy belső lázadás is. Szerintem ha győztünk elég lesz ezzel foglalkozni.
 - És mi van ha vesztünk? - kérdezem halkan.
 - Akkor Coin nem tud felemelni semmilyen diktatúrát - von vállat a lány.
Bólintok és egy kis ideig megint csak a tavat bámuljuk. A nap lenyugvóban van, színesre festi az eget, és aranyutat rajzol a vízre. Összébb húzom magamon a kabátot. Lassan beköszönt az igazi ősz. A fák levelei már elkezdtek bordóba és sárgába átváltani. A Tizenkettedikben ilyenkor szoktunk almát szedni az aprócska kertünkből. Nincs többé az az almafa a kertünkben. Sőt, már kertünk sincs. Nincs semmilyen otthonunk. Már körzetünk sincs.
 - Nem tudom, hogy bírod - szólal meg Katniss maga elé nézve.
 - Mit? - kérdezem felvonva az egyik szemöldökömet.
 - Hát ezt az egészet. Normál kamasz ebbe beleroppan.
 - Néha én is úgy érzem, hogy beleroppanok. Rémálmaim is vannak. Arról, hogy elbukunk és meghalnak a szeretteim. Néha visszajönnek a kiválasztottak is. Azok, akiket én öltem meg.
Sóhajtok egyet és végigdörzsölöm a kezemmel az arcom. Katniss együtt érzően megsimítja a vállamat.
 - Nekem is ilyen rémálmaim vannak - mondja kedvesen, majd feláll - De vissza kell mennünk a körzetbe, mindjárt lemegy a nap.

Amikor már a Tizenharmadik folyosóit rovom, szembetalálom magam Haymitch-csel. Eszembe jut a besúgó-projekt. Ha jól emlékszem nála kellet jelentkezni.
 - Na, mi az drágaságom, itt ragadtál? - kérdezi karba téve a kezeit.
 - Nem... Én csak... Haymitch, elkérhetem megnézni a jelentkezők névsorát?
Először elképed, majd előhalássza a zsebéből a listát és átnyújtja. Átfutom a neveket. Semelyik se cseng ismerősen. Kivéve egyet.
Alex Odair.