Második fejezet

Sziasztook :) megint itt egy résszel. Már csak egy szóbeli van hátra és vége. Mondanám, hogy ezután gyakrabban tudom hozni a részeket, de tegnap volt új rész, úgyhogy szerintem semmivel sem vagyok elkésve.
Ja, igen. És a szereplők menüpont új karakterrel egészült ki ;)
Jó olvasást!
Puszi: Sarah

  Fogalmam sem volt, hogy merre indultam. Csak el innen. El ebből az egész háborúból. Minek kellek én valami "szimbólumnak"? Ott van arra Katniss. Ő a fecsegőposzáta. Minek kell neki szárny? A madaraknak van. Miért kell hozzá rakni? Nem akarok szimbólum lenni. Szívesen harcolok, de, hogy mindenki bennem lássa meg a reményt, azt köszönöm nem. Én nem ilyen vagyok.

  Ész nélkül cikáztam az erdőben a fák közt. Nem gondoltam arra, hogy esetleg nem találok vissza. Kit érdekel?

Nem tudom hogy, de egy tónál lyukadtam ki. A tó már-már smaragdzöld volt, a partja pedig köves. Felnéztem az égre. Vastag esőfelhők gyülekeztek. Nem baj.

Leültem egy parton lévő sziklára és bámultam a vizet. A smaragzöld színről eszembe jutott a tenger. Az a sós illat... Emlékszem, hogy mennyire fintorogtam a halszagtól. Tudom őrülten hangzik, de azon a napon én jobban éreztem magam az Arénában, mint most. Olyan, mintha évekkel ezelőtt történt volna. Pedig csak másfél hete volt.

És most itt ülök egy körzetben, amiről azt hittem, hogy megsemmisült. És ahol rákényszerítenek, hogy szimbólum legyek. Na, szép. Már megint itt kötöttem ki...

Lépteket hallok a hátam mögül. Ösztönösen felállok és a szigonyom után nyúlok... Vagyis nyúlnék, de mivel a fegyverem a légpárnáson ragadt, így csak nézem a velem szemben álló lányt, akin a változatosság kedvéért a 13. körzet egyenruhája van. Derekáig érő szőke haját szabdon fújja a szél, ami még mindig nem csitult el. A lány egyidős lehet velem. Valahol már láttam, de nem jut eszembe hol.

- Prim vagyok- mutatkozik be kedvesen.

Persze! Primrose Everdeen! Katniss húga, aki helyett jelentkezett a Viadalra.

- Én Chloe- válaszolok halvány mosollyal az arcomon- Elfoglaltam a törzshelyedet?

- Közterület- von vállat- Én csak ide jövök, amikor valami nyugalom kell. Téged is kiengedtek?

- Azt nem mondanám... Maradjunk annyiban, hogy kikerültem őket.

- Miért, mi történt?- kérdezi leülve a sziklára.

Nem tudom, miért, de úgy érzem bízhatok benne. Leülök mellé és elmesélem a történteket. Prim csak bámulja a tavat, akkor is, amikor már befejeztem.

- Megértem, hogy ki vagy akadva- mondja együttérzően kis hallgatás után és rám néz- gyakorlatilag még ki sem szabadultál az Arénából és máris egy komoly döntést kell meghoznod.

- Nem kell meghozni- rázom a fejem- Már eldöntöttem, hogy nem leszek szárny.

- Pedig szerintem érdemes lenne megfontolni. Elvégre nem bábu leszel. Egy fontos alakja a háborúnak. Az emberek most három emberben látják a reményt. Katniss-ben, Zoeban és benned. Nem is bírsz belegondolni mekkora tömegeket mozdított meg, hogy kisorsoltak titeket. Láttam, amikor harcoltál. Én már akkor a bázison voltam. Minden felkelő ott ült az ebédlőben és szurkoltak értetek. Reményt adtál nekik. Érted? Reményt.

- Komolyan?- nézek fel hitetlenkedve.

- Komolyan- bólint Prim- Sokat jelentesz az embereknek Chloe. Tudom, nehéz felfogni, de így van.

- Igazad van. És én visszautasítottam. Hisztiztem a semmin- sóhajtotok megdörzsölve a homlokomat..

- Csak kiadtad magadból a felgyülemlett feszültséged. Katniss is mondta Coinnak, hogy várjon, amíg kicsit kipihenitek magatokat, de az elnöknő nem akart várni. Úgy tett mintha egy órán olyan sok múlna- mosolyodik el keserűen.

- Úgy látom nem kedveled túlságosan- fürkészem az arcát.

- Miért, te igen?-kérdezi fél szemöldökét felhúzva.

- Jobb, mint Snow elnök- vonok vállat.

- Nála nem nehéz jobbnak lenni- néz Prim újra a tó felé.

Látszik rajta, hogy valamilyen emlékre gondol, amitől alig észrevehetően kirázza a hideg. Vajon mire gondolhat? Talán az Aratásra, ahol még csak törékeny 12 éves volt. Vajon milyen lehetett végignézni, ahogy szenved a nővére? Vajon megfordult egyszer is a fejébe, hogy azért szenved, mert megmentette az életé?  Vajon okolta ezért magát?

Egy esőcsepp landol az arcomon. Remek, még esik is.

- Vissza kéne mennünk- mondja Prim csendesen.

Felállok és kicsit megigazítom a ruhámat. A szemem a kötésre téved. Lassan kezd átázni. Majd szerzek valahonnan kötszert.

  Prim és feláll és elindul visszafelé. Én szó nélkül követem. Amikor már az erdő sűrűjében járunk a lányra nézek.

- Köszönöm, hogy helyreraktál- mondom halkan.

Ő csak elmosolyodik és rám emeli kék tekintetét.

- Ez csak természetes

Első fejezet

Sziasztok :) újra itt az ígért időpont előtt... Na, igen aki ismer engem tudja, hogy ha mondok egy időpontot valószínűleg nem tartom be.
És ezúttal az első fejezet van terítéken. Remélem tetszeni fog nektek.
Jó olvasást!
Puszi: Sarah
Ui.: kommenteket várom ;)
Ui2.: két új menüpontot is találhattok a fejléc alatt (díjak és szereplők)

Sokkos állapotban szálltam le a légpárnásról. Finnick elmondta mi történt. Peeta és Portia a Kapitólium foglyai. Próbáltam visszatartani a könnyeimet miközben éreztem, hogy a viharos erejű szél az arcomba csap. Eddig a földet bámultam, de most felnéztem. Teljes pusztaság. Egyedül egy erdőt láttam kicsivel távolabb. Ez lenne az a híres 13. körzet? Finnick intett, hogy menjünk utána és elindult az erdő irányába. Zoe és Effie zokszó nélkül követte. Óvatosan a mellettem álló Alexre pillantottam.

- Picit modernebb környezetre számítottam- nézett le rám.

Én nem szóltam csak a tájat nézem. A fű mindenhol magasra nőtt. Szinte már térdig ért.

Elindultam Finnick után, botladozva a zöld tengerben. A szél elfújta a felhőket és kibújt a nap. Otthon mindig szerettem ezt a pillanatot. Olyan volt, mint egy reménysugár. Amikor hosszú tél után végre előbújik a nap. Otthon... Talán már nincs is ilyen. Mi van ha a 12. körzet romokban hever? Mi van ha a szüleim halottak. Megtorpantam és úgy éreztem le kell ülnöm.

- Jól vagy?- kérdezte Alex aggódva.

- Persze- bólogattam, mint ha mi sem történt volna.

Beértünk az erdőbe. Finnick vezette a csapatot és egy szót se szólt. Vajon hova mehetünk? Mi lehet az erdőben.

Hosszas és néma séta után odaértünk egy barlanghoz.  Legnagyobb meglepetésemre két fegyveres őr ugrott elő a semmiből. Amint meglátták, hogy mi vagyunk azok leengedték a fegyverüket és biccentettek felénk.

- Voltak bombázások?- kérdezte Finnick az egyiktől.

- A 12. körzetet bombázták- válaszolt.

Elakadt a lélegzetem. Nem, ez nem lehet!

- Mindenki meghalt?- kérdeztem halkan. A hangom erőtlenebb volt, mint eddig bármikor.

- Nem, de nagyon sokan. Ha jól tudom a szüleitek túlélték.

Egy megkönnyebbült sóhaj szakadt fel a tüdőmből. Életben vannak.

A másik őr meghúzott egy kart, amit eddig egy kósza faágnak néztem.

Hang nélkül elkezdett süllyedni a barlangban lévő föld, majd lassan egy szabályos alak bontakozott ki belőle. Egy lépcső!

Hogy erre hogy nem gondoltam?! A 13. körzet a föld alatt van.

Finnick letessékelte kis csapatunkat.

Annyi minden kavargott a fejemben. Miért van az, hogy Zoe és én lettünk a poszáta szárnyai? Miért adunk mi reményt? Miért pont mi? És hogy zajlik le a forradalom?

Finnick mintha megérezte volna  a gondolatatimat megszólalt:

- Majd lent minden kiderül- mondta és óvatosan lejebb lökött.

Amikor leértem utolsó előttiként a lépcsőn szembetalálkoztam a szüleimmel. Ott áltak néhány lépésre előttem. Megtorpantam és egy mosoly suhant át az arcomon. Apa kitárta a karját és Zoeval egyszerre odaszaladtam. Szorosan megöleltem és beszívtam azt az illatott, ami számomra mindig is az otthont jelentette. Éreztem, ahogy anya is átölel minket. Hosszú hetek óta most először tört fel belőlem őszinte sírás. De ez robbanászserűen jött. Minden benne volt ebben a zokogásban. Mintha ki akartam volna magamból sírni az összes Viadallal kapcsolatos emlékeimet.

  Azt kívántam bárcsak hazamehetnénk és úgy csinálnánk, mintha az egész meg sem történt volna. Ha akkor nem iratkozunk fel tessszeráért talán még mindig otthon lehetnénk. Nem lenne forradalom. És lenne körzetünk. Otthonunk. Lenne hova haza menni.

Kibontakoztam az ölelésből és letöröltem a könnyeimet.

- Lányok, be kell, hogy mutassalak valakiknek- szólalt meg Finnick a hátunk mögött.

Szó nélkül elindultunk utána. Oldalra pillantottam. Egy kék szemű, barna hajú lány futott Alex felé. Ő lehet a húga. Emlékszem rá arra a képről, amit a "4. körzetben" láttam.

Finnick egyhangú és szürke folyosókon vezetett minket végig. Néha elment mellettünk egy szürke kezeslábasba öltözözött ember, de egyébként semmi mozgás nem volt.

- Hova megyünk?- kérdeztem halkan. Valahogy féltem hangosan megszólalni a hatlmas csendben

- Alma Coin elnökhöz és Katniss Everdeen-hez- válaszolt- Megtudjátok, hogy pontosan miért is vagytok itt.

Zoera sandítottam, akinek egy pillanatra felcsillant a szeme. Hatalmas rajongója volt Katniss-nek. Azóta figyelemmel kíséri és szurkol neki, amióta jelentkezett a húga helyett. Régen volt ez... túlságosan is régen...

Finnick benyitott a terembe, ahol csak Katniss és az elnöknő beszélgetett. A terem a változatosság kedvéért szürke volt. Az egyetlen berendezés egy félköralakú asztal volt, ahol ültek és egy vetítű-szerűség.

Finnick köhintett, hogy felhívja ránk a figyelmet. Az elnöknő felnézett és intett, hogy üljünk le.

Zoe és én leültünk velük szembe. Bizalmatlanul méregettem őket. Katniss kedvesen elmosolyodott és köszönt nekünk. Rajta is az a szürke kezeslábas volt, gondolom a 13. körzet egyenruhája. A haja ki volt engedve, de fénytelen volt és látszott a szemén, hogy rengeteget sírt. Persze, hiszen szerette Peeta-t. Egyből szimpatikus volt.

Az elnöknő kevésbé.

- Tudják miért vannak itt?- kérdezte minden érzelem nélkül.

- Mert valamilyen okból kifolyólag mi is a lázadás szimbólumai lettünk- válaszolt Zoe.

- Pontosan- bólintott a kezében tartott tollat babrálva.

- De miért pont mi lettünk?- tettem fel a kérdést, amit már rég ki akartam mondani.

- Valószínűleg még nem csitultak el a kedélyek. Emlékeznek amikor kézfogás helyett megölelték egymást az Aratáson?

Mi csak egyszerre bólintottunk.

- A körzeteknek ez volt az utolsó csepp a pohárban. Túl nagy kegyetlenségnek tartották ezt.

- És mi a terv?-kérdeztem.

- A mentoraik elmondták, hogy maguk lesznek a poszáta szárnyai.

- Ez azt jelenti, hogy ahol én leszek, ott ti is mögöttem álltok- szólalt meg az eddig néma csöndben lévő Katniss.

- De ez mire lesz jó?- kérdezte értetlenkedve Zoe.

- Propaganda filmeket csinálunk az egyenlőre a Kapitólium oldalán lévő körzetek számára. Elérjük, hogy egész Panemben kitörjön a lázadás. Ha a körzetek egy oldalon fognak állni közös erővel megdöntjük a Kapitólium hatalmát-ecsetelte Coin

- És nekünk ebben bábnak kéne lennünk?- szaladt fel a szemöldököm a homlokomig.

- Szerintem erre nem a báb a megfelelő kifejezés...- kezdte, de közbevágtam.

- Szerintem viszont nagyon is az. Ott áldogálunk egy szimbólum mögött, mint a bazári majmok?

Idegesen felálltam.

- Én a körzetek oldalán állok és szívesen harcolok is. De nem leszek báb, aki csak dobálja a szigonyt a "nagy harcban" ami egy szobában zajlik és az egész egy számítógépes trükk. Azt hiszem mindent elmondtam- léptem indultam el a kijárat felé. Idegesen feltéptem az ajtót és elkezdtem futni a folyosón. Fogalmam sincs hogy, de megtaláltam a lépcsőt. Felszaladtam rajta és nyomban a friss levegőn találtam magam.

  Futólépésben kiléptem a barlangból, de a két fegyveres ember megállt előttem.

- Hova mész?

- Oda, ahol végre békén hagynak- válaszoltam és kikerülve őket az erdő mélye felé vettem az irányt.

Prológus

Sziasztook :D volt egy pillanat szabadidőm, úgyhogy gyorsan megírtam a prológust.
Kicsit rá is térek a blog új kinézetére. A dizi (a változatosság kedvéért) Luca munkája , amit ez útón is ezredszerre megköszönök <3. Mint látjátok új cím is van és néhány újdonság :D asszem ennyit akartam elmondani.
Jó olvasást!
Puszi: Sarah

Túléltem a viadalt. Én is, és a húgom is.
És hogyan?
Nem gondoljátok, hogy lehetetlen, ha két tizennégy éves törékeny lány kijut az Arénából?
Pedig kijutottunk. Nem, ne a dupla győzelemre gondoljatok. A kijutásunkat győzelemnek nem lehet nevezni.
Minket kimenekítettek.
Hihetetlenül hangzik, ugye?
Pedig így történt. Jött egy légpárnás, mire mi szépen felmásztunk.
De, ez nem puszta jó szándékból történt. Meg volt tervezve. Minden. Hogy melyik mentorokat kapjuk, hogyan lesz a hasznunkra a főjátékmester. Az is, hogy "véletlenül" kisorsolták Finnick Odair unokaöccsét, aki szövetségesünk volt, és ki is jutott velünk együtt.
De minek volt ez az alapos tervezgetés?
Mert lázadást terveztek. Aminek már nem csak Katniss Everdeen a jelképe. Nem. Mi is azok lettünk. Én és a húgom. Két kis vörös tizennégy éves, aranyosan rímelő névvel. Chloe és Zoe.
Megint felmerül a kérdés: miért?
A mentorom, Finnick elmondta, hogy ahogy meglátták a körzetek azt, hogy kisorsoltak minket, fellázadtak. Senki se tudja miért.
De a Tizenharmadik körzetben minden titokra fény derül.
És valószínűleg a lázadás élére kell állnunk a poszáta mellett, mint a szárnyai.
Szép mi?
Egyenlőre még senki se mond semmit.
De szerintem nem kecsegtet sok jót.
Miért?
Mert az igazi viadal csak most kezdődik.

Várható folytatás

Sziasztok :)
Úgy tűnik, hogy március 2.-a után már le lesznek már rendezve a szóbelik. Azaz újra tudok a bloggal foglalkozni újult erővel. Megpróbálom betartani az ígért határidőt és vadonatúj dizivel és címmel hivatalaosan is belekezdeni a 2. részbe.
De addig is szorítsatok nekem ;)
Puszi: Sarah

Írói utószó

Sziasztok :)
Hú. Nagyon nehéz megszólalni most, hogy így befejeztem.
Először is leszögeném, hogy mit köszönhetek nektek <3
- 5 feliratkozó
- Több mint 2000 oldalmegjelenítés
- Több mint 30 komment
- 2 díj
Elég sokat jelentett nekem ez a blog... ez volt az első írásom amit a legjobb barátnőmön kívűl más is látott. Ő bíztatott arra, hogy kirakjam és ő is volt az első feliratkozóm. (Ezúton is köszönöm neki <3)
Az első 6 rész brutálisan vacak lett. Egyszerűen nem hittem el, hogy van akinek tetszik, még az első díjamnál sem. Egyszer majdnem abba is hagytam. Aztán valahonnan jött egy isteni szikra (vagy valami ilyesmi) és tovább folytattam az írást újult erővel. Na, ott kezdett brutálisan megemelkedni az olvasottság száma. Ritka volt egy olyan rész ahova nem érkezett komment. Régebben örömtáncot jártam ha egy nap 10 fölé esett a látogatottság, most már az a ritka ha 30 alatt van. Ezt nem győzöm eléggé megköszönni nektek.
És hogy mi lesz a blog sorsa? Természetesen folytatom.
Ezért kellet itt lezárnom a történetet, hogy hagyjak magamnak egy kis gondolkodási időt, hogy összeálljon a kép a második részről.
Viszont csak a szóbelik után tudok jönni, mert nem akarok minden bejegyzést azzal kezdeni, hogy "Sziasztok :) újra itt egy résszel. Bocsánat, hogy ilyen soká hoztam, csak tanulnom kellett a szóbelire"
Szóval rövidesen itt lesz a második rész :) addig is:
Millió puszi: Sarah

Epilógus

Sziasztok :) megjöttem az epilógussal. Most az egyszer nincs semmi hozzáfűznivalóm. Majd úgyis mindent leírok az írói utószóban :)
Jó olvasást!
Puszi: Sarah

  A gép olyan, amilyenen ide jöttem.
  Felhúzom magam a kötéllépcső utolsó fokáról. Zoe és Alex is felér. Egy nő jön elénk. Szürke kezeslábast visel, haját egy színes kendővel takarja el, amit elöl köt meg. Körzetbelihez képest egész sok smink van rajta, de a Kapitólium sminkszintjét még meg se közelíti.
- Jaj, hál' Istennek, hogy ti egyben vagytok- sikít fel kapitóliumi akcentusával.
Hirtelen felismerem. Ez Effie Trinket!
- Effie! Hát te?- kérdezem meglepve.
- Finnick ragaszkodott hozzá, hogy én is jöjjek. Én amolyan hadifogoly vagyok!
Én ezt máshogy mondanám, de mindegy.
- Hiszen ti vérezetek- sikít fel és elrohan kötszerért.
- Ki ez a nő?- kérdezi Alex meglepődve.
- A kísérőnk- legyintettem.
Effie hamar vissza is tér és ügyetlenül, de viszonylag stabilan bekötözi a kezünket.
- Köszönöm- mosolygok rá hálásan. Lassan kezdem megérteni, hogy Effie nem rossz ember... Csak más nevelésben részesült mint mi. Neki az volt a természetes, hogy vannak a viadalok és tényleg csak segíteni akar nekünk.
Hirtelen megérkezik Finnick is.
- Itt vannak a túlélők- mondja mosolyogva.
Elvigyorodok és szorosan megölelem.
- Mondtam, hogy túl fogjátok élni- mondja, amikor kis idő múlva óvatosan eltol magától.
Zoe-t is megöleli, majd Alex tetetett haraggal megjegyzi:
- Unokaöcsédet el is felejted?
Finnick őt is szorosan megöleli, de Alex úgy három másodperc múlva megjegyzi:
- Oké, ez már kezd ciki lenni- bontakozik ki az ölelésből- Egyébként, hogy jutottunk ki?
- Majd mindent elmesélünk a bázison...
- Portia-t és Peeta-t láthatnám?- kérdezem mosolyogva, majd amikor látom, hogy a mentorom elkomorodik nekem is eltűnik a mosoly az arcomról.
- Finnick, hol vannnak?

Huszadik fejezet- Szabadulás

Sziasztok :) megjöttem az újabb résszel elég korán. Ezúttal az utolsóval. Most nem tartok nagymonológot. Ráér az írói utószónál. Csak annyit, hogy nem gondoltam, hogy ilyen nehéz befejezni egy blogot. Akkor sem ha lesz folytatása.
Na, ennyit a lelkizésről, jó olvasást!
Ui.: Ebben a részben lesz egy kis szemszögváltás, de remélem nem lesz zavaró
Puszi: Sarah

  Ez hogy történhetett? Fizikai lehetetlenség! Sierra mintegy válaszul lehúzta a pulcsija czipzárját. Egy páncélból készült mellény volt alatta!
  Teljesen fegyvertelen voltam. A szigonyom Sierra lába mellett hevert. Felvette a földről és felém közelített. Ösztönösen hátrébb léptem. A hátam a falba ütközött és a lány már szinte az arcomban volt. A szigonyomat a torkomhoz szorította és fenyegetően megszólalt:
- Ezt már nem úszod meg élve
A kezem beleütközött egy kis dobozba. Megszorítottam. Fogalmam sincs mi lehet benne.
Hirtelen felindulásból Sierrához vágtam. Hirtelen füst szállt fel a dobozból. Egyre több és sűrűbb. A szaga folytogató volt. Sierra hirtelen elengedte a nyakam és őrűlten köhögni kezdett. Gyorsan az orrom elé raktam a kezem, hogy be ne szívjam. Belenéztem a füstbe. Két alakot bírtam kivenni. Alex és Zoe! Ők is hasonlóan próbálták a köhögési rohamot elkerülni, mint én. Közelebb próbáltam hozzájuk menni, de megbotolottam valamiben. A szigonyom! Felkaptam a földről.
A füst már a szememet is elkezdte csípni. A falhoz lapultam és lecsúsztam ülő pózba. Felhúztam magam elé a lábamat és hozzá szorítottam az arcomat. Így talán kihúzom addig amíg el nem oszlik a füst. Hallottam Sierra köhögését. Ez a lány mégse olyan okos, mint hittem.
A füst hirtelen eloszlott.
Felemeltem a fejem és vettem egy mély levegőt. Felálltam, szememmel a többieket kutatva. Zoe és Alex a Bőségszaru másik végében álltak. Semmi bajuk. Körülnéztem. Sierra összegörnyedve térdelt és még mindig köhögött. Füstmérgezést kaphatott. Lehetetlen, hogy túléli.
A szövetségeseimre pillantottam.
- Könnyítsünk a szenvedésén- mondta Alex fejével a szigonyomra bökve.
- Én öljem meg?- kérdeztem halkan.
 Ők csak alig észrevehetően bólintottak.
Megszorítottam a fegyverem. Amióta ismertem gyűlőltem ezt a lányt, aki most előttem térdel. És mégse bírtam megölni. Pedig talán már rég kint lehetnénk az arénából ha ő nem lenne.
Meg kell tenni! Ha tényleg ennyire jó szívű akarok lenni akkor még segítek is neki ha ezt megteszem. Sierra már fulladozva köhögött.
Megszorítottam a szigonyom. Célba vettem a lányt. Elhajítottam...

Plurach Heavensbee a Játékmestereknek fenttartott teremben állt. Előtte egy digitális terepasztal. Az asztal körül fehér ruhás emberek ültek.
Minden kijáratnál egy békeőr állt.
Úgy tűnik Snow elnök megsejthetett valamit. Ezért kellenek ide ezek a fehér ruhás majmok.-gondolta a főjátékmester és megszorítottam a zakójának zsebében lévő lézerpisztolyt.
Plutrach a lázadók élén állt. És a fehér ruhás alakok mind olyan kapitóliumiak voltak, akik a körzetek oldalán állnak. Mindenkinek volt egy olyan pisztoly a zsebében, mint a vezetőjüknek.
A főjátékmester gondolataiből egy ágyúdörrenés rázta ki.
- Uram, meghalt a lány a 2. körzetből- jelentette egy kapitóliumi.
A férfi csak bólintott és egy képernyőre tévedt a tekintete. A magas fekete hajú lány a földön feküdt belőle kiállt egy szigony. A vörös hajú lány, aki eldobta undorodva kiszedte belőle.
Plutrach sokáig nem értette, hogy miért pont ő és az ikertestvére miatt tört ki a lázadás. Azt hitte a terv sikertelen lesz, mert a törékeny alkatukkal nem bírják sokáig a harcot Sierra ellen. De Finnick Odair-nak remek ötlete támadt. Az unokaöccsével megbeszélte, hogy legyen a lányok szövetségese és vigyázzon rájuk. Plutrach-nak akkor oszlott el minden kétsége, amikor azon a bizonyos napon, amikor be kellett mutatni a tudásukat bravúrosan teljesítettek. Elszántak voltak és ügyesen bántak a fegyverükkel. Plutrach az emlékre halványan elmosolyodott. Direkt produkálta őket. Hogy megnézze, hogy hogyan kezelik a váratlan helyzeteket. Ügyesen- és rendkívül szemtelenül- megoldották mindketten. Ekkor elkezdett hinni bennük. És most ők maradtak a végére.
- Akkor minden a terv szerint- válaszolt Plutrach a kapitóliuminak.
Ez volt a jel. A jel, hogy lerohanják a békeőröket.
Mindenki kezében megjelent az a bizonyos pisztoly. A békeőrök is hamar reagáltak. A fehér ruhák rövidesen pirosak lettek mind a békeőrők, mind a Játékmesterek részéről.
Plutrachot is eltalálta egy golyó pont a szívénél. Utolsó erejével még a terepasztalon megnyomott egy piros gombot, majd elterült a földön és nem mozdult többé.

Remegve a kezemben tartottam a szigonyom. A vége véres volt. Nem akartam mást csak lemosni róla. Kétségbeesetten körülnéztem. Találtam egy kulacsot. Gyorsan odarohantam és megfogtam. Gondolkosás nélkül az egész tartalmát ráöntöttem.
Nem hiszem el, hogy megöltem Sierra-t. Csak mi hárman maradtunk. Senki más csak mi hárman. Ez azt jelenti, hogy jönnek! Kirohantam a Bőségszaruból a napfényre. Felpillantottam az égre. Hirtelen elkezdett kirajzolódni az a négyzetrácsos minta, ami esténként is szokott menni, amikor az égre vetíik a halott kiválasztottakat és érzékelteti velünk, hogy egy félgömb alakú börtönben vagyunk. A félgömb tetején mintha egy lyuk lett volna. Nem. Ez lehetetlen. Vagy mégse? A lyuk egyre inkább elkezdett tágulni.
- Itt az idő- mondta a pont akkor mellém lépő Alex.
Megértettem mire gondol.
Egyszerre pillantottunk Zoe felé.
- Intézem én- sóhajtott és előhúzott az övéből egy apró kést.
Alex felé fordult, aki készségesen odanyújtotta a karját. Zoe kitapogatta a nyomkövetőt, majd a fiú szemébe nézett.
- Ez nem lesz kellemes.
Újra az égre emeltem a tekintetem. A lyuk egyre nagyobb lett.
- Chloe, te jössz!
Odaléptem Zoe-hoz. Megfogta a kezemet. Szorosan becsuktam a szemem. Éles fájdalmat éreztem.
- Kész- mondta, mire én kinyitottam.
A kezemből folyt a vér és még mindig éreztem a fájdalmat. Kellett volna hozni kötszert.
Hirtelen feltámadt egy kisebb szélvihar. Megint a lyuk felé néztem. Egy légpánás kezdett leereszkedni.
Zoe gyorsan magával is megcsinálta a kivágást. Nem hiszem el, hogy megtette! Otthon még az Aratásokon is félt attól a tűszúrástól.
A légpárnás egyre lejjeb ereszkedett. Amikor körülbelül öt méterrel volt felettünk leengedett egy kötéllétrát. Pont előttem esett le.
  Megragadtam és felmásztam rá. 

Tizenkilencedik fejezet- Végjáték

Sziasztok :) Újra itt ez alkalommal az utolsó előtti résszel. Hihetetlen, hogy lassan a végére érünk. Még ezenkívül egy fejezet és az eplógus és jön a második része.
Nem is húzom tovább a szót, jó olvasást!
Puszi: Sarah

  A napok csak teltek. Bujkálással Sierra és a szövetségese elől, és várni az ágyúdörrenést. Amikor a 9. körzetben voltunk meghalt a 7. másik kiválasztottja. Amikor a 11.-ben, pedig a 9. utolsó versenyzője. Akkor tudtuk. Holnap el jön az a nap, amikor az egésznek vége.

  Reggel a lepukkant házunkban keltem. Hihetetlen, hogy pont ide estünk! Feltápászkodtam a földről és megfogtam a szigonyomat. Az utolsó napokban egy amolyan biztonságérzetet teremtett, amikor Sierrára gondoltam. Kis iső múlva felkelt Alex is.
- Jó reggelt!- suttogtam miközben néztem, ahogy feláll a földről.
- Félsz?- sétált oda mellém köszönés nélkül.
- Igen- bólintottam kerülve a tekintetét.
- Nyugodj meg- nézett mélyen a szemembe- Nem lesz semmi baj.
Én csak bólogattam még mindig a földet pásztázva.
Nem. Nem lesz semmi sem rendben. Mi van ha meghalunk? Mindannyian. Vagy ha csak én élem túl? Azt nem bírnám ki. Őrűltség ez az egész, úgy ahogy van. De nincs más megoldás. Lássuk be, hogy lehetetlen örökké bújkálni előlük.
Kis idő múlva Zoe is felkelt. Megtartottuk az utolsó megbeszélést.
- Akkor minden a tervek szerint- kezdte Alex-  Most elindulunk és elbújunk közel a Bőségszaruhoz. Ha a Hivatásosok elmennek, bemegyünk és elrjtőzünk. Amikor visszajönek lecsapunk rájuk. Pontosan célzunk. Rögtön meghalnak.
- És aztán kivágjuk magunkból a nyomkövetőt- suttogta Zoe.
- Pontosan- válaszolt Alex ugyanolyan hangerővel.
- És aztán mi lesz?
- Várjuk a felmentősereget- vont vállat- Ennyit tudunk tenni.

Megreggeliztünk. Vagyis próbáltunk. Nem sok étel ment le a torkunkon.
Szerencsére az utolsó pár napban már egyáltalán nem fájt a hátam. A kapióliumi gyógyszerek hatásosnak bizonyultak.
Elindultunk a főtérhez. A táskákat a házban hagytuk. Bárhogy alakul nem lesz rá sok szükségünk. Zoe ellenőrizte, hogy minden kése rendben van-e. Alex a nyilait számolgatta. Az orvosságok mellett  kapott még egy tucat nyilat is. Alig fért be a tegezébe. Biztonság kedvéért ő is az övébe erősített egy kést. Én csak a szigonyomat fogtam a kezemben. Elég lesz ez.
Hamar odaértünk. Megbújtunk egy ház oldalában és óvatosan kinéztünk mögüle. Ott volt a napfényben csillogó szaru, de mozgást nem láttam benne. Füleltünk. Semmi zaj. Hang nélkül odalopakodtunk. Az egész tömve volt különféle fegyverekkel és ételekkel. Mindenki keresett magának egy biztonságos helyet. Én egy almákkal teli láda mögé bújtam el.
Vártunk. Idegtépő percek voltak. Úgy fél óra múlva megérkeztek.
- Hihetetlen, hogy nem találjuk meg őket- szólalt meg Sierra ránk célozva.
- Ez a Tizenkettedik körzet- válaszolt a másik- A két lány biztos ismeri minden zugát.
- Gondolod, hogy az erdőbe mentek?
- Hol máshol bírnának elbújni?
- Akkor irány az erdő!
Ne! Nem mehetnek el! El akartam dobni a szigonyomat de az utolsó pillanatban visszahóztam. nekem csak ez az egy darab fegyverem van. Nem dobhatom el. Rám találnak aztán kampec. Nem lesz mivel védekeznem.
Óvatosan arra néztem amerre Alex és Zoe bújt el. Nekik kell megtenni az első lépést.
A két Hivatásos indulni készült, amikor a fiúnak hirtelen beleállt egy kés a hátába. Zoe!
A fiú térdre bukott, majd előre. Egy pillanatig néma csönd volt. Majd megszólalt az ágyú.
Négyen maradtunk.
Sierra gyorsan reagált. Kardot rántott. Mindhárman előugrottunk rejtekhelyünkről, fegyverünket előreszegezve.
Kezdődhet a végjáték! Egyszerre akartuk megölni. Alex kiengedte a nyilat, Zoe eldobta a kést, én a szigonyt.
Nemsokára vége lesz. Csak egy emlék marad. Egy rossz emlék.
   Hirtelen egy fémes csattanást hallottam. Sierráról lepattant az összes fegyver!

Tizennyolcadik fejezet- Ébredés

Sziasztok :) meghoztam az újabb részt. Borzasztóan elfoglalt ez a hetem, úgyhogy picit sokáig tartott mire megírtam. Most hogy írtam ezt a részt elgondolkodtam. Közeleg a végjáték. Úgy tervezem, hogy egy, vagy kettő rész még jön (attól függ hogy jön ki) és egy epilógus aztán vége. Persze nem véglegesen. Hagyok magamnak egy kis időt, hogy összeszedjem a gondolataimat a lázadással kapcsolatban, hiszen ötleteim vannak, konkrétumok annál kevésbé.
De addig is itt az új rész. Remélem elnyeri a tetszéseteket.
Jó olvasást!
Puszi: Sarah 

  Arra keltem, hogy besüt a napfény a szoba ablakán. Lüktető fejjel felültem az ágyban ahol eddig feküdtem. Hol vagyok? A legutolsó emlékem az, hogy éles fájdalmat érzek a hátamba. Odanyúlok. Egy kötést érzeztem. De semmi fájdalmat.
  Szétnéztem a szobában. Nem valami nagy. Fehér falak, amiről pereg le a vakolat, meg egy ágy amin fekszem. Ennyi.
Kinéztem az ablakon. Kint egy erdő terült el. Ez a Hetedik körzet lehet. Eddig lettem volna eszméletlen?
Az ajtón kívülről beszélgetés foszlányait hallottam. Nem tudtam kivenni a szavakat.
Óvatosan felálltam. Lüktető fájdalom hasított a hátamba.Összeszorítottam a fogamat és nekidőltem a falnak. Pár percig csak behunyt szemmel nagy levegőket vettem, majd újra megpróbáltam kiegyenesedni. Ezúttal sikerült fájdalom nélkül.
Óvatos léptekkel elcsoszogtam az ajtóig és lenyomtam a kilincset.
Egy konyhával egybekötött étkezővel találtam szembe magam. Hasonlóan lepukkant volt, mint a szoba. Az étkezőasztalnál Zoe és Alex beszélgettek miközben épp egy- egy konzervet próbáltak kinyitni a késükkel.
- Aggódom Chloe miatt- mondta Zoe halkan. A hangja meggyötört volt és látszott a szemén, hogy sokat sírt.
Alex arcán láttam, hogy próbál neki valami vigasztalót mondani, de inkább nem szólal meg. Az ő arca se volt sokkal kipihentebb, csak nem látszottak rajta a sírás nyomai.
Köhintettem egyet az ajtókeretnek dőlve, mire mindketten odakapták a fejüket.
Meglepetés látszott az arcukon. Egy pillanatig némán néztük egymást, majd Zoe felsikított és egy pillanat alatt előttem termett.
- Azt hittük nem éled túl- mondta könnyek között, majd a nyakamba ugrott.
Újra belehasított a fájdalom a hátamba és felszisszentem.
Zoe elengedett és aggódóan rámnézett:
- Jól vagy?
Én csak bólintottam, de megszólalni nem tudtam.
Alex is mellettem termett és eltámogatott az asztalhoz, majd leültetett.
Pár perc múlva elmúlt a fájdalom és kiegyenesedtem. Rájuk néztem:
- Mi történt?
- Sierra hátba szúrt egy karddal- válaszolt Alex, aki felült az asztalra- Az volt a szerencséd, hogy nem érintette a kard semilyen fontos szervedet.
- És ti hogy menekültetek meg?
- Felkaptalak és futottunk. Találtunk egy barlangot, amit pont eltakart egy fűzfa. Gyorsan bementünk és leráztuk őket.
- Hogy élhettem túl?- kérdeztem a szemöldökömet felhúzva
- Rengeteg támogatói ajándék jött- válaszolt ezúttal a konyhapultot támasztó Zoe- A kötszertől kezdve egészen a fájdalomcsillapítóig minden.
- Komolyan?- húztam fel a szemöldököm. Nem is tudtam, hogy ennyire népszerűek vagyunk...
- Igen. Én is meglepődtem.
- És hányan vagyunk még?- sandítottam rájuk.
- Sierra, körzettársa, a 7.-ből és a 9.-ből az egyik, meg mi.
- Nem jó ez így- sóhajtottam.
- Mi?- kérdezték egyszerre meglepetéssel az arcukon.
- Túl sokan vagyunk. Amíg van kiválasztott addig nem valószínű, hogy jön AZ a rész.
Mindketten megértették mire gondolok.
- Szerinted mit kéne tennünk?- nézett rám Zoe.
- Fogalmam sincs. Mondanám azt, hogy öljünk meg mindenkit, de én nem lennék képes rá. Elég volt, hogy megöltem a te körzettársadat, Alex.
- És egyébként is- sóhajtott Alex- Butaság lenne ha csak úgy lerohannánk Sierra-t meg a másikat.
- Szerintem hagyjuk a két megmaradt hivatásos megölje a másik kettőt... Aztán majd rájuk rontunk- javasolta Zoe.
- A hivatásosok ellen?- szaladt fel a szemöldököm az égig.
- Végül is nem lehetetlen- szólt közbe az eddig csendben lévő Alex- Van fegyverünk és egész jól tudjuk használni.
- De valami pontosat ki kéne dolgozni. Hogy akarunk rájuk rontani? Meddig várjunk?
- Addig várunk, amíg meg nem ölik a másik kettőt. Miután ezt megtetették valószínűleg visszamennek a Bőségszaruhoz. Mi ott várunk rájuk. Elrejtőzünk és amikor nem figyelnek rájuk rontunk- vázolta fel Alex az tervét.
- Kegyetlenül hangzik...- néztem rá.
  -De tudsz más megoldást?

Tizenhetedik fejezet- Fára!

Sziasztok :) megérkeztem az újabb résszel. Picit rövidebbre sikeredett, de annál eseménydúsabb lett. Remélem ez is tetszeni fog neketek. Jó olvasást!

  Órákig ugráltunk még a szikláról. Olyan volt mintha repülnék. Alex komolyan vette, hogy megmutat mindent a Negyedik körzetben. Amikor elkezdett alkonyodni egy halászhajóval kimentünk a nyílt vízre. A körbevezetőnk fogott néhány halat, amit megsütött a hajón. Még sosem ettem tengeri halat, de egész finom volt.
  Összességében nagyon megszerettem a tengert. A nap folyamán többször is eljátszottam a gondolattal, hogy ha lehetne a körzetek között költözni én 100%, hogy mennék a 4.-be lakni. Ki tudja? Ha talán megnyernénk a lázadást ez lehetséges lenne. Már ha egyáltalán sikerülni fog a kimenekítés...
Kis iső múlva teljesen besötétedett és jött a címer meg a himnusz. Ma senkinek se került fel az arca az égre.
Pár óráig még beszélgettünk, majd amikor éjfél lett jött a szokásos kilövés.

Reggel megint én keltem fel elsőnek. Már nem volt olyan jó idő, mint tegnap. Az égen esőfelhők gyülekeztek és a hőmérséklet is lement. Visszavettem a hosszú nadrágomat és a pulcsimat, majd magamhoz véve a szigonyomat körbenéztem. Az 5. körzet- ha jól emlékszem- tudományos kutatással foglalkozik. Egy patak partján voltunk, egy erdőben. Szerintem ez már a körzeten kívüli erdő...
Lehuppantam az egyik kőre, ami kiállt a vízből és a patakot figyeltem. A víz nem volt olyan áttetsző, mint a 4. körzteben. Feltámadt a szél és összébb húztam magamon a pulcsimat.
A csendet egy ágyúdörrenés szakította meg.
Rögötön jobban megmarkoltam az ölemben tartott szigonyt és felálltam a kőről. Alex és Zoe is felpattantak és a kezükbe fogták a fegyerüket. A hátam mögül lépteket halottam. Egymásra pillantottunk és egyre gondoltunk:
Fára!
Magamra kaptam a hátizsakomat.  És felhúztam magam egy alacsonyan lévő ágra, majd egy magasabbra. Még három alkalommal megismételtem a mozdulatot és biztonságban voltam a lombok takarásában.
Alex velem egymagasságban kapaszkodott egy vaskos ágba. De Zoe, a legalacsonyabb ágon foglalt helyet. Ha Sierra, vagy valamelyik szövetségese felnéz egy kicsit is vége. Nem mehetett feljebb, mert biztos meghallják a csendben, ha egy kicsit is megmozdul.
A vér megfagyott bennem, amikor az egyik fiú tekintete arra a fára téved ahol Zoe van. Felcsillant a szeme és gonosz vigyorral egy szempillantás alatt a fa mellett termett. Megragadta a lábát és elkezdte lefelé húzni. A másik két Hivatásos vigyorogva nézte és Sierra ki is jelentette:
- Na, mi az? Nem tudsz elbánni egy kislánnyal.
- Felkaptam a szigonyom, de nem mertem eldobni. Mi van ha Zoe-t találom el?
A tekintetem segélykérően Alexre vándorolt.
Ő csak megnyugtatóan visszapillantott rám és az idegre helyezte a nyilat.
Kilőtte.
Egy szempillantás alatt több ezer kép játszódott le előttem arról, hogy Zoet találja el. A nyíl repült és beletalált a Hivatásosba. Megkönnyebbülten felsóhajtottam, Zoe pedig feljebb mászott.
Megdörrent az ágyú.
- Onnan nyilazott- mutatott a fa mögé a Kettes körzetből a fiú.
- Igen?- húzta fel a szemöldökét Sierra, aki a lövés pillanatában másmerre nézett.
- Igen- bólogatott buzgón.
Sierra vállat vont és elindult a abba az irányba, amelyikbe a fiú mutatott. Kis idő múlva elhaltak a lépteik...
Vajon a fiú direkt mondta a rossz irányt... vagy szimplán nem figyelt igazán?
Ezt valószínűleg már sose tudjuk meg...
Lemásztam a fáról és megkönnyebbülten néztem a két szövetségesemre. Megúsztuk.
  Nyitni akartam a számat, hogy mondjak valamit, de hirtelen éles fájdalom hasított a hátamba és a lélegzetem is elállt.

Tizenhatodik fejezet- A tenger

Sziasztok :) újra itt egy új résszel. Erről annyit, hogy ez a személyes kedvencem. Ez egy csöppet nyugisabb rész lett, de a következőtől újra beindul a sztori.
Jó olvasást!

  Reggel most az egyszer elsőnek keltem. A tegnapihoz hasonló szobában voltunk, azzal a különbséggel, hogy ez valamivel ízlésesebben volt berendezve.
  Feltápászkodtam. Az ablak előtt álltam. Kinéztem és elcsodálkoztam. A törvényszék épülete a tengerparton volt. Bár mire is számítottam a 4. körzetben?
Úgy hallottam, hogy a tengernek különleges illata van. Ki is nyitottam, az ablakot abból a célból, hogy leelenőrizzem. A reggeli szellő belekapott a hajamba amikor kihajoltam az ablakon. Mélyet szippantottam a levegőből és... elfintorodtam. Borzasztó halszag volt. Lenéztem és megláttam az okát. Közvetlenül az épület mellet vagy egy tonna hal volt nyitott fedelű ládákban. Gondolom innen szállítják el a halat a Kapitóliumba. Becsuktam az ablakot. Borzasztó meleg volt. Levettem a pulcsimat és begyűrtem a táskába.
- Te fent vagy?- hallottam Alex hangját a hátam mögött.
Behúztam czipzárt és felé fordultam:
- Neked is jó reggelt!
- Ma vagyunk a körzetemben?- állt fel.
- Aha...
- És mi az első benyomásod?- lépett oda mellém.
- Az, hogy büdös.
Alex kitárta az ablakot és beleszagolt a levegőbe:
- Meghibbantál? Ennél csodálatosabb illat nincs is.
- Ez nem illat- ráztam a fejem.
- Mi ez a bűz?- ült fel Zoe.
Én amolyan "megmondtam" pillantással Alexre néztem.
- Nektek ízlésficamotok van- rázta a fejét.
- Ezt én is mondhatnám- mondtam egyszerre a húgommal.
- Megsülök- vette le a pulcsiját Zoe és betuszkolta az enyém mellé.
Alexnek hirtelen felcsillant a szeme és elkezdett a lift felé menni. Mi utána. Amikor mindannyian beértünk megnyomta a 0-t és a lift elkezdett lefelé száguldani. pár perc múlva ki is nyílt. Alex futólépésbe kiment az épületből, mi meg követtük.
- Hova megyünk?- kérdeztem a kezemből napellenzőt formálva.
Alex hátrafordult és mosolyogva kijelentette:
- Haza.
Vissza is fordult és elkezdett futni. Mire ez a nagy sietség?
Alex úgy futott előttünk mintha üldöznék. Amikor a lakott rész határára értünk megállt egy kovácsoltvas boltív előtt. Győztesek faluja. A "faluban" félköralakban házak voltak. Meglepően szép házak. Alex bement és intett, hogy mi is menjünk utána. A legsélsző házhoz lépett és kinyitotta. Betessékelt minket maga előtt.
- Ez az otthonod?- nézett rá zöld szemeit meresztve Zoe.
- Igen- jelent meg egy mosoly az arcán- Amikor Finnick győzött meggyőzte a vezetőket, hogy mi is költözhessük ide.
- És miért jöttünk ide?- kérdeztem szemlélődve a házban. Igazából ízléses és letisztult. Legalábbis az előszoba...
- Mert panaszkodtatok, hogy melegetek van- mondta szűkszavúan.
- Még mindig nem értem- ráztam a fejem.
Válaszul felkísért minket az emeletre. Megálltunk egy ajtó előtt.
- Ez a húgom szobája...
- Van húgod?- kérdeztük egyszerre.
- Igen, van. Szerintem a ruhái pont jók rátok.
Hálásan ránéztem. Már épp kezdtem a hőguta határán lenni. (Jó, ez költői túlzás volt...) nagyon nem bírtam a meleget. A 12. körzetben sose lehetett panaszkodni, hogy trópusi hőség van. Ha meg egy picit melegünk van beállunk egy fa alá és máris jobb.
- Most kell imádkozni, hogy a ház pontosan van berendezve- mondta Alex halkan.

Beléptünk a szobába. (Alex persze kintmaradt). Halványlila falak és tengerre néző erkély... Én is ellaknék itt. Zoe kinyitotta a gardróbot és megdobott egy kék combközépig érő farmer rövidnadrággal. Ő ugyanolyat talált magának, csak szürkében.
Gyorsan átöltöztünk és megpróbáltuk a hosszú nadrágjainkat is belegyömöszölni a táskámba. Sikerült. Csak a beczipzározás volt érdekes. Én megpróbáltam összeszorítani, Zoe meg behúzta. És közben reménykedtünk ,hogy nem szakad el.
- Picitviszem én- ajánlotta fel Zoe, amikor a hátamra készültem venni a táskát.
- Köszi- mondtam hálásan és az éjjeliszekrényre tévedt a tekintetem.
Egy bekeretezett kép volt rajta. Alex és a húga lehetett rajta még régebbről. Alex lehetett vagy 10 éves, a lány meg 7. A tengerparton voltak homokvár építés közben. Mindketten nagy átéléssel dolgoztak és  észre se vették, hogy közben fotózták őket.
Az éjjeliszekrényen ezenkívül volt még egy fésű és három hajgumi.
Hirtelen remek ötletem támadt. A kapitóliumiak imádnak nevetni. Még azon is, ami nem vicces. Nekiálltam forgolódni a szobában és a csilláron találtam egy kamerát. Belenéztem és megszólaltam.
- Kedves Alex húga! Ha nézed ezt a műsort akkor mondom, hogy remélem nem bánod ha két hajgumit kölcsönveszünk túlélési célzattal. Előre is köszi- mondtam egy műmosolyt villantva a kamerába.
Zoe picit furán nézett rám, mire én eltátogtam azt, hogy "támogatók". Gyorsan meg is értette.
Felfogtuk kontyba a hajunkat és kimentünk. Alex már türelmetlenül kuporgott az ajtó előtt egy térdig érő farmerben.
- Na végre- forgatta a szemét.
- És most?- néztem rá nem is figyelve a beszólására.
- Megmutatom nektek a 4. körzet legjobb dolgait- válaszolt vigyorogva és elindult lefelé.
Egymásra néztünk Zoeval és némán megbeszéltük, hogy rá hagyjuk a dolgot.

- Hova viszel minket?- kérdeztem, amikor felfelé kaptattunk egy dombon messze a lakott résztől.
- Majd meglátod- adta ezt a választ sokadszorra.
Pár percig még némán meneteltünk, majd Alex büszkén kijelentette egy fás-bokros átláthatatlan és kissé riasztó rész előtt:
- Megérkeztünk.
- Hova is?- húzta fel Zoe a fél szemöldökét.
- Mindjárt meglátod- mosolygott titokzatosan és bevágta magát a sűrűbe.
Körülbelül 25 lépést kellett tenni és megint sík területen voltunk. Egészen ponosan egy szikla tetején. Bátortalanul előrébb léptem és a szigonyomra támaszkodva lenéztem: a vakítóan kék tenger terült el alatta. Lehetett látni az alját, olyan tiszta volt. A szikla lábánál, pedig mintegy két méteres homokos partszakasz húzódott.
- Ez gyönyörű- mondtam megbabonázva.
- Még mindig büdösnek találod a tengert?- kérdezte mosolyogva Alex.
Lementünk egy sziklába vájt lépcsőn és leraktuk a táskákat és a fegyvereket a homokra.
Hirtelen egy doboz hullott le az égből egy kis ejtőernyővel. Újabb támogatói ajándék! Elkaptam és kibontottam. Egy kis tubus volt, rajta "naptej" felirattal. Gyorsan bekentük vele magunkat, mert Alex szerint fontos, hogy ne égjünk le... Ez a veszély szintén nem fenyeget minket a 12.-ben
- És most mit tervezel?- kérdeztem.
- Repülünk- mondta titokzatosan és elindult felfelé a lépcsőn. Utálom, hogy egész nap ilyen titokzatos!
- Tudtok úszni?- kérdezte meg amikor felértünk a szikla tetejére.
- Persze- vágtuk rá egyszerre.
- Akkor megmutatom nektek a világ legjobb dolgát- mondta és elrugaszkodott a szikla tetejéről és nagy csobbanással landolt a kristálytiszta vízben.
- Gyertek- mondta, amikor felúszott a felszínre.
- Ennek agyára ment a nap- motyogtam magamban. Zoe nem látta ilyen sötéten. Ő is leugrott a szikláról, majd amikor megérkezett a vízbe lelkesen felkiáltott:
- Ez nagyon szuper! Gyere már Chloe!
Bizalmatlanul a szikla szélére álltam, mintha félnék, hogy leszakad alattam.
Lenéztem a várakozó Zoe-ra és Alexre, majd vettem egy nagy levegőt. Most vagy soha.
  Elrugaszkodtam és zuhantam.    

Tizenötödik fejezet- Levelezés

Sziasztok :) újra itt egy újabb résszel. Bocsánat, hogy ilyen sokáig várattalak titeket, de most egy másfél hetes betegség után újra megyek iskolába és rengeteg a tanulnivalóm...
Ez a rész a lázadással kapcsolatos lesz és már a 3. körzetben játszódik.
Jó olvasást!
Ui.: Köszönöm a két újabb feliratkozást ;)

  Zuhanás közben azt hittem menten elájulok. Mindig is utáltam, ha nem két lábbal álltam a földön... bezzeg Zoe! Ő mindig is szeretett fáról- fára ugrálni és úszni az erdei tóban. Apu kiskorunkban sokszor ki vitt oda. Néha összefutottunk Kattnis Everdeen-nel és az édesapjával. Aztán Katniss apja meghalt a bányarobbanásban... már 12 éves korától egyedül járta az erdőket. Egyszer nem sokkal a robbanás után futottunk össze vele. Lehettem vagy 10 éves. A lány arca meggyötört volt, de elszánt. Meg akarta menteni a családját...
   A gondolataimból a földet érés rántott ki. Alex és Zoe is a talpára esett csak én landoltam hason. Ez az én szerencsém...
Feltápázkodtam és kinéztem egy apró ablakon. Koromsötét volt kint. Úgy tűnik a Játékmesterek fel tudják gyorsítani az időt is, mert még télen sem sötétedik ilyen hamar.
Hirtelen újra éreztem a bizsergést a karomban. Már megint kilőnek...

Reggel kicsit idegesen emeltem fel a fejem. Kezd elegem lenni ebből a folytonos elkábításból. A hátamra fordultam és felültem. Egy liftben voltam. Velem szemben Zoe és Alex beszélgettek halkan  és a mozgolódásra rám néztek.
- Jó reggelt Csipkerózsika- köszöntött Alex vigyorogva.
- Mivel érdemeltem ki ezt a címet?- álltam fel.
- Próbáltunk felkelteni, de nem reagáltál- forgatta a szemét.
- Én magyaráztam neki, hogy te általában sokáig alszol és alig lehet felkelteni- tette fel Zoe védekezően a kezét.
- Az egyetlen, akinek eddig sikerült az Effie Trinket- grimaszoltam.
- Itt maradunk estig vagy kiszállunk valahol?- kérdezte Alex.
Válaszul megnyomtam a 4-es gombot. A lift elkezdett emelkedni, majd kis idő után megállt és kinyílt az ajtó.
Egy dolgozószobába értünk. A berendezése egy írosztal és néhány fotel volt. A padlón kopott szőnyeg terült el, a tapéta (roppant ocsmány) méregzöld volt, arany indamintával. Kiléptem a liftből és az ablakhoz siettem. Kint gyárak sorakoztak, a természetnek nyoma sem volt. Közvetlenül az épület előtt egy szürke tér terült el. Aha. Szóval a törvényszék épületében vagyunk.
De meddig kell még játszani ezt a játékot? Mikor jönnek Finnick-ék, hogy kimentsenek? Hogy tervezik? Jönnek egyáltalán?
A tekintetem az éppen belépő Alexre siklott, aki hozta utánam a szigonyom és a táskám, amit a liftben felejtettem. Talán ő tud valamivel többet. De hogy kérdezhetnék rá, ha be vagyunk kamerázva?
Hirtelen remek ötletem támadt. Csak kell, hogy legyen itt toll és papír!
Leültem az íróasztalnál lévő székbe és nekiálltam kinyitogatni a fiókokat. Sehol semmi. Csak teleírt papírok.
- Mit keresel?- nézett rám furán Zoe.
- Papírt és tollat- válaszoltam fel se nézve.
- Minek?- kérdezte Alex.
Szuper. Csak nem mondhatom azt, hogy Beszélgetni szeretnék veled a lázadásról, csak úgy, hogy senki se hallja. Remek, akkor rögtönözzünk.
- Izé... AZT a stratégiát kell megbeszélnünk- hebegtem.
Szerencsére mindketten rájöttek, hogy valami olyat kell mondanom, amit nem láthatnak a kamerák.
- És azért, hogy nehogy kihallgassanak Sierráék- mondta Zoe, "megvilágosodva".
- Akkor itt van, amit kerestél- nyújtotta Alex a keresett eszközöket.
- Hol volt?- vettem el.
- Az íróasztalon...

Elkezdtem írni:
Tudsz valamit erről a lázadásról?
Amikor végeztem a kezemmel eltakarva Alex elé raktam.
Körmölt valamit és visszadta:
Persze.
Sóhajtottam és megint elkezdtem írni:
Picit bővebben, ha kérhetném! Hogy terveznek minket kimenekíteni, és legfőképp MIKOR??
Írt valamit és visszaadta:
Nem tudok sokkal többet,mint te. Majd valamikor a végjátékban tervezik, de, hogy hogyan, arról fogalmam sincs. Annyit mondott Finnick, hogy majd jelez valahogy, és akkor vágjuk ki magunkból a nyomkövetőt...
Ekkor Zoe vette maga elé a papírt és gyorsan firkantott rá valamit, majd az orrunk alá dugta. A szöveg rövid volt, de sokat mondott:
MI???? Mélyen tisztelt nagybácsid meghibbant????
Igen, Zoe sose bírta, a vért. Csodálom, hogy kibírta, amikor belerakták a nyomkövetőt... Maradjunk annyiban, hogy akkor nem irigyeltem Peeta-t
Alex visszavette a papírt és elkezdett rá írni, majd óvatosan megmutatta:
Mégis, hogy akarod eltávolítani magadból azt a nyamvadt kábító-nyomkövető izét?
- Zárjuk le a beszélgetést- javasoltam mielőtt összevesznének írásban.
- Jó ötlet- helyeselt Zoe- És együnk valamit, mert kopog a szemem.
Kibontottunk egy-egy konzervet és bedobtam a kenyeremet a közösbe. Valamilyen pástétom volt a konzervben, úgyhogy azt kenyérre kentük.
- És mik a tervek mára?- kérdezte Zoe leülve az egyik fotelben.
- Próbáljuk nem megöletni magunkat- vontam vállat.
- Nekem gyakorolni kéne az íjon- szólt közbe Alex.
- És hol tervezed?- kérdezte Zoe.
- Nem tudom... valami erdős helyen.
- Sok szerncsét hozzá- mondtam fejemmel az ablak felé biccentve.
- Akkor itt bent- vont vállat.
- Hajrá- álltam fel és biztonságos helyre mentem. Zoe mellé a sarokba.
Alex már mindent pontosan beállított és lőtt. Egyenesen bele a falon lévő portré szemébe.
- Szerencséd volt- idéztem vissza Alex szavait a Kiképzőközpontból.
De erre a kijelentésre válaszolva meg kétszer beletalált uyganabba a pontba.
- A végén még született íjász leszek- mondta vigyorogva.
- Ne bízd el magad...
A beszélgetést három egymás utáni ágyúdörrenés szakította félbe.
- Már 14 ember halt meg...- mondtam halkan és kinéztem az ablakon... alkonyodott.
Úgy tűnik a 75. Éhezők Viadalát a játékmesterek gyorsan le akarják rendezni... Talán Snow elnök megsejtett valamit? Még belegondolni is rossz.
Az égen megjelent Panem címere és megszólalt a himnusz. A Hatodik körzettel kezdtek. Szóval már mindketten meghaltak... A kép a 11. körzetre ugrott, ahol mindkét kiválasztott képét mutatták. Biztos szövetségben lehettek. És valószínűleg Sierra végzett velük...
Szóval összegezzünk: Él Sierra és a két másik hivatásos fiú. A hetedikből és a kilencedikből 1-1, illetve mi hárman. Azaz nyolc ember van életben.
  Mire ezt végig gondoltam újra éreztem azt a jól ismert bizsergést a karomban...

Tizennegyedik fejezet- Az üldözés

  Gondolkodás nélkül elkezdtem rohanni arra, amerről a sikítást hallottam. Az agyamban képek pörögtek le. Zoe haláláról és Sierra gonosz vigyoráról.
  Elértem az erdő határát, de nem torpantam meg. Belevágtam az bozótba, a késsel utat törve magamnak. Hallottam, ahogy Alex kiabál utánam, de én csak futottam. Az ágak végigkarcolták az arcomat, de nem érdekelt.
Hirtelen egy tisztáshoz értem és borzasztó kép fogadott. Alex körzettársa egy fához szorította Zoe-t és egy kést tartott a nyakához. Hihetetlen düh támadt bennem. Nem ölheti meg ez a lány a húgomat. Eldobtam a késem, ami a hátába állt. Még fel sem fogtam mi történt, amikor eldörrent az ágyú. Miattam. Mert megöltem valakit. Egy pillanatra lesokkolódtam, de nem tartott soká, mert Zoe odafutott hozzám és halkan ezt suttogta:
- Megmentetted az életemet.
- Ez természetes- mosolyogtam el halványan.
- Nem tudom eléggé megköszönni.
- Nem is kell- öleltem át szorosan- Ugye tudod, hogy nagyon megijesztettél?
- Ha ez megnyugtat én is megijedtem- mondta cinikusan.
- Bocsánat, hogy félbeszakítom ezt az idilli pillanatot, de menni kéne, mert véleményem szerint a többi Hivatásos sem lehet messze- szólt közbe Alex, aki fogalmam sincs mikor ért ide.
Kibontakoztam az ölelésből és a fiúra néztem:
- Kérem vissza a szigonyomat.
- Akkor én meg kérem a késed- mondta és cseréltünk.
- És most hova megyünk?- kérdezte Zoe.
Alex szóra nyitotta a száját, de egy ordítás hangzott el a tisztás tulsó oldalán:
- Tomlinson! Odair!
Sierra hangja volt.
Rosszat sejtve hátranéztem és láttam, hogy egy íjat szegez nekünk.
- Futás!- kiáltottam és elkezdtem futni a fák között. Többiek utánam.
Hallottam, ahogy mögöttem beleállnak a nyilak a fákba és még jobban szlalomozni kezdtem.
Villámgyorsan kiértünk az erdőből. Megláttam a táskáinkat elkezdtem azok felé futni és felkaptam a sajátom. A hangokból hallottam, hogy Alex is így tett.
Egy lehetőség maradt. Le a völgybe! Elkezdtem futni le a dombról. Zoe és Alex ott volt a sarkamban de az üldözők lépteit is hallottam. Sierrán kívül lehettek még ketten.
Leértünk a lakott részébe és egy pillanatra megtorpantam. Most merre?
A választ Alex adta meg, aki kikerült és a saroknál jobbra fordult. Zoe és én utána.
Odaértünk egy gyár kis hátsó ajtajához. Alex megpróbálta kinyitni, de sikertelenül járt.
- Be kell törni- nézett ránk.
Mivel az ajtó elég rozoga volt simán kidőlt a keretéből, amikor hárman dőltünk neki.
Bejutottunk a gyárba. Fogalmam sincs mire szolgált. Hatalmas volt. Egy lépcsőn fel lehetett jutni a felső szintre, ahol a mennyezetről fémből készült vödrök lógtak le katonás sorrendben. Ezekbe a vödrökbe simán elfért vagy három ember. A félhomályban többet nem bírtam megállapítani.
Egy pillanatra azt hittem, hogy megmenekültünk, de tévedtem.
- A gyárba mentek- hallatszott Sierra hangja kívülről.
- Melyikbe?- kérdezte az egyik fiú.
- Abba amelyiknek be van törve az ajtaja.
Egymásra néztünk és felrohantunk a felső szintre. Megálltunk a korlátnál és lekémleltünk. Sierráék pont most léptek be. Ha felnéznek végünk.
Ekkor Zoe felállt a korlátra és ügyesen megtartotta az egyensúlyát.
- Mit akarsz?- kérdeztem halkan, mire ő jelezte, hogy maradjak csendbe.
Egy macska kecsességével elrugaszkodott és hang nélkül landolt egy vödörben, ami szerencsére pont olyan magas, hogy kényelmesen ki lehessen mászni belőle.
Okos. Így biztos nem találnak meg minket.
Zoe jelezte, hogy ugorjunk mi is. Felsóhajtottam és megpróbáltam felállni a korlátra, amiben Alex segített. Elrugaszkodtam és sikeresen landoltam, bár nem talpra. Alex is gyorsan átugrott, úgy, hogy pont fellökött. De megmenekültünk.
- Hol lehetnek?- hallottam az egyik fiú hangját.
- Szerinted én tudom?- csattant fel Sierra.
Egy óráig még némán keresgéltek, majd elindultak kifelé. Az ajtóban a másik fiú megszólalt:
- Nem lehet, hogy a vödrökben rejtőztek el?
Megfagyott bennem a vér. Lehet, hogy ránk találnak?
- Meghülyültél?- kérdezte Sierra gúnyosan- Ezek nem akrobaták. Túl gyávák hozzá, hogy megpróbálják. Szerintem egy másik bejáraton át meglógtak. Még elcsíphetjük őket.
És kimentek. Megkönnyebbülten felsóhajtottam.
- Még, hogy túl gyávák- vigyorodott el Zoe.
- Hogy jutott az eszedbe ez az ugrálás?- kérdezte Alex.
- Nem tudom- vont vállat.
- Mindenesetre jó ötlet volt- mondtam.
- Egyébként nem tudod,hogy ki halt meg amikor először elsült az ágyú?- terelte el a témát Alex.
- Fogalmam sincs- rázta a fejét Zoe.
- Vajon mi lehet Penny-vel?- jutott hirtelen az eszembe.
- Remélem nem az ő halálát jelezték- sóhajtott Zoe.
Mint egy válaszképp megjelent a plafonon Panem címere, a himnusszal kísérve. Elsőnek a Négyes körzet beli lány jelent meg. Rendben. Erről tudtunk.
Ekkor megjelent az égen Penny mosolygós arca. Lesütöttem a szemem. Nem ismertem nagyon, de kedveltem.  Úgy tűnik, hogy még se tudják a lázadók Pennyt is kimenteni. A himnusz elhalt és beállt a csend. Senki se bírt megszólalni. Penny ha kevés ideig is, de a szövetségesünk volt.
- Ezek szerint hiába vettem el az íjat- mondta Alex szomorúan kezében tartva az említett tárgyat.
- Tudod használni, nem?- néztem rá
- Ha gyakorlok rajta, akkor igen- mondta.
- Remek- csaptam össze a tenyerem- akkor a kések lehetnek Zoe-é.
- Sikerült szerezni?- nézett fel Zoe.
Alex csak átnyújtotta a különböző fajtájú késeket, amit a húgom az övére erősített.
Ekkor valami olyasmi történt, amire nagyon nem számítottam:
Kigyúltak a fények és egy plafonon lévő csőből elkezdett folyni valami anyag, amiről azt bírtam megállapítani, hogy tűzforró volt. A vödrök mozgásba jöttek és a 10-zel előttünk lévő vödörbe sisteregve belefolyt az anyag. És nem elég, hogy a vödrök elindultak, hanem , hogy el is távolodtak a korláttól.
- Végünk- motyogtam magam elé.
Már az csak öt vödör választott el minket a forró akármitől, amikor Alex elkapott egy égből leesett szürke dobozkát.
- Támogatói ajándék- nézett fel és gyorsan kibontotta.
Egy ejtőernyő volt benne, amit Alex kinyitott és megragadta a zsinórokat. Zoe is így tett és én se tétováztam sokat.
  Elrúgtuk magunkat és zuhantunk...

Díj #2

Nagyon köszönöm a díjat Abigail Morgennek, a Lombkorona írójának <3

Szabályok:
- Rakd ki kitől van ✓
- Írj magadról 10 dolgot ✓
- Válaszolj 10 kérdésre ✓
- Tegyél fel 10 kérdést ✓
- Küldd el 10 embernek ✓

10 dolog magamról:
- Újonnan rákattantam a Bosszúállókra
- Azért tudtam az utóbbi időben ennyi részt hozni, mert otthon unatkoztam betegen (na, ez roppant érdekes információ volt...)
- Ki kéne töltenem az adatbegyűjtő lapot...
- Rémesen sötét vagyok kémiából :/
- Barna szemem van, de a hajszínem érdekes eset... ha frissen szárítottam meg akkor gyakorlatilag fekete, ha kiszívja a nap bevörösödik, alapjáraton pedig gesztenyebarna.
- Ezen a blogon kívül még írok egy könyvet, amit jó lenne ha meg bírnék jelentetni.
- Imádom a levendula illatát.
- Amikor megnéztem a Kiválasztottat, hetekig a Bitódalt énekeltem.
- A korosztályomhoz képest viszonylag jól beszélek angolul. Ennek az az oka, hogy négy éve heti öt órában tanulom, nem háromban.
- Lassan három éve játszok egy amatőr színjátszó társulatban.

Abigail kérdései:
1. Van példaképed? Ha igen, ki?
Tudom, tudom elcsépelt válasz, de anyu.
2. Mit jelent számodra az írás?
Kikapcsolódást. Ha egy hosszú nap után pihenésre vágyok, rögtön fogom a laptopomat és vagy a    blogot, vagy a könyvet írom.
3. Mi a kedvenc évszakod? Miért?
A tavasz. Egyszerűen van egy hangulata, amit imádok.
4. Milyen műfajú könyveket olvasol? Horror? Romantikus? Esetleg dráma? Vagy valami más?
Lássuk csak... krimi, fantasy, kaland, ifjúsági, néha horror.
5. Hogy viseled a negatív kritikát?
 Nem sértődök be rajta. Viszont szerintem akkor van értelme, ha kapunk mellé tanácsot is. Szerintem butaság, hogy ha valaki annyit mond, hogy nem jó. Ha elmondja miért nem tetszik neki,
akkor még lehet is rajta javítani.
6. Mi a kedvenc zenei műfajod?
Általában a pop, de a nem olyan hard rockot is elhallgatom. Viszont a tuc-tuctól kikészülök.
7. Szeretsz énekelni?
Ehm... az egy dolog, hogy szeretek, de aki meghall az maradandó halláskárosodást szenved.
8. Hol élnél legszívesebben?
Párizsban, vagy egy mediterrán helyen.
9. Szereted a fánkot?
Naná!
10. Szerinted is hülye kérdés volt az előző?
Nem. Én ismerek olyan embert, aki nem szereti a fánkot.

Kérdéseim:
1. Ismered a Bosszúállókat? Szereted? Ha igen ki a kedvenced?
2. Szeretsz rajzolni?
3. Reál vagy humán tantárgyakból vagy jobb?
4. Mióta blogolsz?
5. Team Peeta vagy team Gale?
6. Film vagy könyv?
7. Mi a véleményed a kötelező olvasmányokról. El szoktad olvasni őket?
8. Láttad a Kiválasztottat moziban?
9. Mi a kedvenc könyved?
10. Nagy baj ha nem tudok kitalálni egy normális kérdést?

Akiknek küldöm:
Abby Silver
Clove
Viki, Szimi
KatCat

Több most nem jut eszembe :/ utóbbi időben nem olvasok sok blogot