Tizennyolcadik fejezet- Ébredés

Sziasztok :) meghoztam az újabb részt. Borzasztóan elfoglalt ez a hetem, úgyhogy picit sokáig tartott mire megírtam. Most hogy írtam ezt a részt elgondolkodtam. Közeleg a végjáték. Úgy tervezem, hogy egy, vagy kettő rész még jön (attól függ hogy jön ki) és egy epilógus aztán vége. Persze nem véglegesen. Hagyok magamnak egy kis időt, hogy összeszedjem a gondolataimat a lázadással kapcsolatban, hiszen ötleteim vannak, konkrétumok annál kevésbé.
De addig is itt az új rész. Remélem elnyeri a tetszéseteket.
Jó olvasást!
Puszi: Sarah 

  Arra keltem, hogy besüt a napfény a szoba ablakán. Lüktető fejjel felültem az ágyban ahol eddig feküdtem. Hol vagyok? A legutolsó emlékem az, hogy éles fájdalmat érzek a hátamba. Odanyúlok. Egy kötést érzeztem. De semmi fájdalmat.
  Szétnéztem a szobában. Nem valami nagy. Fehér falak, amiről pereg le a vakolat, meg egy ágy amin fekszem. Ennyi.
Kinéztem az ablakon. Kint egy erdő terült el. Ez a Hetedik körzet lehet. Eddig lettem volna eszméletlen?
Az ajtón kívülről beszélgetés foszlányait hallottam. Nem tudtam kivenni a szavakat.
Óvatosan felálltam. Lüktető fájdalom hasított a hátamba.Összeszorítottam a fogamat és nekidőltem a falnak. Pár percig csak behunyt szemmel nagy levegőket vettem, majd újra megpróbáltam kiegyenesedni. Ezúttal sikerült fájdalom nélkül.
Óvatos léptekkel elcsoszogtam az ajtóig és lenyomtam a kilincset.
Egy konyhával egybekötött étkezővel találtam szembe magam. Hasonlóan lepukkant volt, mint a szoba. Az étkezőasztalnál Zoe és Alex beszélgettek miközben épp egy- egy konzervet próbáltak kinyitni a késükkel.
- Aggódom Chloe miatt- mondta Zoe halkan. A hangja meggyötört volt és látszott a szemén, hogy sokat sírt.
Alex arcán láttam, hogy próbál neki valami vigasztalót mondani, de inkább nem szólal meg. Az ő arca se volt sokkal kipihentebb, csak nem látszottak rajta a sírás nyomai.
Köhintettem egyet az ajtókeretnek dőlve, mire mindketten odakapták a fejüket.
Meglepetés látszott az arcukon. Egy pillanatig némán néztük egymást, majd Zoe felsikított és egy pillanat alatt előttem termett.
- Azt hittük nem éled túl- mondta könnyek között, majd a nyakamba ugrott.
Újra belehasított a fájdalom a hátamba és felszisszentem.
Zoe elengedett és aggódóan rámnézett:
- Jól vagy?
Én csak bólintottam, de megszólalni nem tudtam.
Alex is mellettem termett és eltámogatott az asztalhoz, majd leültetett.
Pár perc múlva elmúlt a fájdalom és kiegyenesedtem. Rájuk néztem:
- Mi történt?
- Sierra hátba szúrt egy karddal- válaszolt Alex, aki felült az asztalra- Az volt a szerencséd, hogy nem érintette a kard semilyen fontos szervedet.
- És ti hogy menekültetek meg?
- Felkaptalak és futottunk. Találtunk egy barlangot, amit pont eltakart egy fűzfa. Gyorsan bementünk és leráztuk őket.
- Hogy élhettem túl?- kérdeztem a szemöldökömet felhúzva
- Rengeteg támogatói ajándék jött- válaszolt ezúttal a konyhapultot támasztó Zoe- A kötszertől kezdve egészen a fájdalomcsillapítóig minden.
- Komolyan?- húztam fel a szemöldököm. Nem is tudtam, hogy ennyire népszerűek vagyunk...
- Igen. Én is meglepődtem.
- És hányan vagyunk még?- sandítottam rájuk.
- Sierra, körzettársa, a 7.-ből és a 9.-ből az egyik, meg mi.
- Nem jó ez így- sóhajtottam.
- Mi?- kérdezték egyszerre meglepetéssel az arcukon.
- Túl sokan vagyunk. Amíg van kiválasztott addig nem valószínű, hogy jön AZ a rész.
Mindketten megértették mire gondolok.
- Szerinted mit kéne tennünk?- nézett rám Zoe.
- Fogalmam sincs. Mondanám azt, hogy öljünk meg mindenkit, de én nem lennék képes rá. Elég volt, hogy megöltem a te körzettársadat, Alex.
- És egyébként is- sóhajtott Alex- Butaság lenne ha csak úgy lerohannánk Sierra-t meg a másikat.
- Szerintem hagyjuk a két megmaradt hivatásos megölje a másik kettőt... Aztán majd rájuk rontunk- javasolta Zoe.
- A hivatásosok ellen?- szaladt fel a szemöldököm az égig.
- Végül is nem lehetetlen- szólt közbe az eddig csendben lévő Alex- Van fegyverünk és egész jól tudjuk használni.
- De valami pontosat ki kéne dolgozni. Hogy akarunk rájuk rontani? Meddig várjunk?
- Addig várunk, amíg meg nem ölik a másik kettőt. Miután ezt megtetették valószínűleg visszamennek a Bőségszaruhoz. Mi ott várunk rájuk. Elrejtőzünk és amikor nem figyelnek rájuk rontunk- vázolta fel Alex az tervét.
- Kegyetlenül hangzik...- néztem rá.
  -De tudsz más megoldást?