Tizennegyedik fejezet- Az üldözés

  Gondolkodás nélkül elkezdtem rohanni arra, amerről a sikítást hallottam. Az agyamban képek pörögtek le. Zoe haláláról és Sierra gonosz vigyoráról.
  Elértem az erdő határát, de nem torpantam meg. Belevágtam az bozótba, a késsel utat törve magamnak. Hallottam, ahogy Alex kiabál utánam, de én csak futottam. Az ágak végigkarcolták az arcomat, de nem érdekelt.
Hirtelen egy tisztáshoz értem és borzasztó kép fogadott. Alex körzettársa egy fához szorította Zoe-t és egy kést tartott a nyakához. Hihetetlen düh támadt bennem. Nem ölheti meg ez a lány a húgomat. Eldobtam a késem, ami a hátába állt. Még fel sem fogtam mi történt, amikor eldörrent az ágyú. Miattam. Mert megöltem valakit. Egy pillanatra lesokkolódtam, de nem tartott soká, mert Zoe odafutott hozzám és halkan ezt suttogta:
- Megmentetted az életemet.
- Ez természetes- mosolyogtam el halványan.
- Nem tudom eléggé megköszönni.
- Nem is kell- öleltem át szorosan- Ugye tudod, hogy nagyon megijesztettél?
- Ha ez megnyugtat én is megijedtem- mondta cinikusan.
- Bocsánat, hogy félbeszakítom ezt az idilli pillanatot, de menni kéne, mert véleményem szerint a többi Hivatásos sem lehet messze- szólt közbe Alex, aki fogalmam sincs mikor ért ide.
Kibontakoztam az ölelésből és a fiúra néztem:
- Kérem vissza a szigonyomat.
- Akkor én meg kérem a késed- mondta és cseréltünk.
- És most hova megyünk?- kérdezte Zoe.
Alex szóra nyitotta a száját, de egy ordítás hangzott el a tisztás tulsó oldalán:
- Tomlinson! Odair!
Sierra hangja volt.
Rosszat sejtve hátranéztem és láttam, hogy egy íjat szegez nekünk.
- Futás!- kiáltottam és elkezdtem futni a fák között. Többiek utánam.
Hallottam, ahogy mögöttem beleállnak a nyilak a fákba és még jobban szlalomozni kezdtem.
Villámgyorsan kiértünk az erdőből. Megláttam a táskáinkat elkezdtem azok felé futni és felkaptam a sajátom. A hangokból hallottam, hogy Alex is így tett.
Egy lehetőség maradt. Le a völgybe! Elkezdtem futni le a dombról. Zoe és Alex ott volt a sarkamban de az üldözők lépteit is hallottam. Sierrán kívül lehettek még ketten.
Leértünk a lakott részébe és egy pillanatra megtorpantam. Most merre?
A választ Alex adta meg, aki kikerült és a saroknál jobbra fordult. Zoe és én utána.
Odaértünk egy gyár kis hátsó ajtajához. Alex megpróbálta kinyitni, de sikertelenül járt.
- Be kell törni- nézett ránk.
Mivel az ajtó elég rozoga volt simán kidőlt a keretéből, amikor hárman dőltünk neki.
Bejutottunk a gyárba. Fogalmam sincs mire szolgált. Hatalmas volt. Egy lépcsőn fel lehetett jutni a felső szintre, ahol a mennyezetről fémből készült vödrök lógtak le katonás sorrendben. Ezekbe a vödrökbe simán elfért vagy három ember. A félhomályban többet nem bírtam megállapítani.
Egy pillanatra azt hittem, hogy megmenekültünk, de tévedtem.
- A gyárba mentek- hallatszott Sierra hangja kívülről.
- Melyikbe?- kérdezte az egyik fiú.
- Abba amelyiknek be van törve az ajtaja.
Egymásra néztünk és felrohantunk a felső szintre. Megálltunk a korlátnál és lekémleltünk. Sierráék pont most léptek be. Ha felnéznek végünk.
Ekkor Zoe felállt a korlátra és ügyesen megtartotta az egyensúlyát.
- Mit akarsz?- kérdeztem halkan, mire ő jelezte, hogy maradjak csendbe.
Egy macska kecsességével elrugaszkodott és hang nélkül landolt egy vödörben, ami szerencsére pont olyan magas, hogy kényelmesen ki lehessen mászni belőle.
Okos. Így biztos nem találnak meg minket.
Zoe jelezte, hogy ugorjunk mi is. Felsóhajtottam és megpróbáltam felállni a korlátra, amiben Alex segített. Elrugaszkodtam és sikeresen landoltam, bár nem talpra. Alex is gyorsan átugrott, úgy, hogy pont fellökött. De megmenekültünk.
- Hol lehetnek?- hallottam az egyik fiú hangját.
- Szerinted én tudom?- csattant fel Sierra.
Egy óráig még némán keresgéltek, majd elindultak kifelé. Az ajtóban a másik fiú megszólalt:
- Nem lehet, hogy a vödrökben rejtőztek el?
Megfagyott bennem a vér. Lehet, hogy ránk találnak?
- Meghülyültél?- kérdezte Sierra gúnyosan- Ezek nem akrobaták. Túl gyávák hozzá, hogy megpróbálják. Szerintem egy másik bejáraton át meglógtak. Még elcsíphetjük őket.
És kimentek. Megkönnyebbülten felsóhajtottam.
- Még, hogy túl gyávák- vigyorodott el Zoe.
- Hogy jutott az eszedbe ez az ugrálás?- kérdezte Alex.
- Nem tudom- vont vállat.
- Mindenesetre jó ötlet volt- mondtam.
- Egyébként nem tudod,hogy ki halt meg amikor először elsült az ágyú?- terelte el a témát Alex.
- Fogalmam sincs- rázta a fejét Zoe.
- Vajon mi lehet Penny-vel?- jutott hirtelen az eszembe.
- Remélem nem az ő halálát jelezték- sóhajtott Zoe.
Mint egy válaszképp megjelent a plafonon Panem címere, a himnusszal kísérve. Elsőnek a Négyes körzet beli lány jelent meg. Rendben. Erről tudtunk.
Ekkor megjelent az égen Penny mosolygós arca. Lesütöttem a szemem. Nem ismertem nagyon, de kedveltem.  Úgy tűnik, hogy még se tudják a lázadók Pennyt is kimenteni. A himnusz elhalt és beállt a csend. Senki se bírt megszólalni. Penny ha kevés ideig is, de a szövetségesünk volt.
- Ezek szerint hiába vettem el az íjat- mondta Alex szomorúan kezében tartva az említett tárgyat.
- Tudod használni, nem?- néztem rá
- Ha gyakorlok rajta, akkor igen- mondta.
- Remek- csaptam össze a tenyerem- akkor a kések lehetnek Zoe-é.
- Sikerült szerezni?- nézett fel Zoe.
Alex csak átnyújtotta a különböző fajtájú késeket, amit a húgom az övére erősített.
Ekkor valami olyasmi történt, amire nagyon nem számítottam:
Kigyúltak a fények és egy plafonon lévő csőből elkezdett folyni valami anyag, amiről azt bírtam megállapítani, hogy tűzforró volt. A vödrök mozgásba jöttek és a 10-zel előttünk lévő vödörbe sisteregve belefolyt az anyag. És nem elég, hogy a vödrök elindultak, hanem , hogy el is távolodtak a korláttól.
- Végünk- motyogtam magam elé.
Már az csak öt vödör választott el minket a forró akármitől, amikor Alex elkapott egy égből leesett szürke dobozkát.
- Támogatói ajándék- nézett fel és gyorsan kibontotta.
Egy ejtőernyő volt benne, amit Alex kinyitott és megragadta a zsinórokat. Zoe is így tett és én se tétováztam sokat.
  Elrúgtuk magunkat és zuhantunk...