Huszadik fejezet- Szabadulás

Sziasztok :) megjöttem az újabb résszel elég korán. Ezúttal az utolsóval. Most nem tartok nagymonológot. Ráér az írói utószónál. Csak annyit, hogy nem gondoltam, hogy ilyen nehéz befejezni egy blogot. Akkor sem ha lesz folytatása.
Na, ennyit a lelkizésről, jó olvasást!
Ui.: Ebben a részben lesz egy kis szemszögváltás, de remélem nem lesz zavaró
Puszi: Sarah

  Ez hogy történhetett? Fizikai lehetetlenség! Sierra mintegy válaszul lehúzta a pulcsija czipzárját. Egy páncélból készült mellény volt alatta!
  Teljesen fegyvertelen voltam. A szigonyom Sierra lába mellett hevert. Felvette a földről és felém közelített. Ösztönösen hátrébb léptem. A hátam a falba ütközött és a lány már szinte az arcomban volt. A szigonyomat a torkomhoz szorította és fenyegetően megszólalt:
- Ezt már nem úszod meg élve
A kezem beleütközött egy kis dobozba. Megszorítottam. Fogalmam sincs mi lehet benne.
Hirtelen felindulásból Sierrához vágtam. Hirtelen füst szállt fel a dobozból. Egyre több és sűrűbb. A szaga folytogató volt. Sierra hirtelen elengedte a nyakam és őrűlten köhögni kezdett. Gyorsan az orrom elé raktam a kezem, hogy be ne szívjam. Belenéztem a füstbe. Két alakot bírtam kivenni. Alex és Zoe! Ők is hasonlóan próbálták a köhögési rohamot elkerülni, mint én. Közelebb próbáltam hozzájuk menni, de megbotolottam valamiben. A szigonyom! Felkaptam a földről.
A füst már a szememet is elkezdte csípni. A falhoz lapultam és lecsúsztam ülő pózba. Felhúztam magam elé a lábamat és hozzá szorítottam az arcomat. Így talán kihúzom addig amíg el nem oszlik a füst. Hallottam Sierra köhögését. Ez a lány mégse olyan okos, mint hittem.
A füst hirtelen eloszlott.
Felemeltem a fejem és vettem egy mély levegőt. Felálltam, szememmel a többieket kutatva. Zoe és Alex a Bőségszaru másik végében álltak. Semmi bajuk. Körülnéztem. Sierra összegörnyedve térdelt és még mindig köhögött. Füstmérgezést kaphatott. Lehetetlen, hogy túléli.
A szövetségeseimre pillantottam.
- Könnyítsünk a szenvedésén- mondta Alex fejével a szigonyomra bökve.
- Én öljem meg?- kérdeztem halkan.
 Ők csak alig észrevehetően bólintottak.
Megszorítottam a fegyverem. Amióta ismertem gyűlőltem ezt a lányt, aki most előttem térdel. És mégse bírtam megölni. Pedig talán már rég kint lehetnénk az arénából ha ő nem lenne.
Meg kell tenni! Ha tényleg ennyire jó szívű akarok lenni akkor még segítek is neki ha ezt megteszem. Sierra már fulladozva köhögött.
Megszorítottam a szigonyom. Célba vettem a lányt. Elhajítottam...

Plurach Heavensbee a Játékmestereknek fenttartott teremben állt. Előtte egy digitális terepasztal. Az asztal körül fehér ruhás emberek ültek.
Minden kijáratnál egy békeőr állt.
Úgy tűnik Snow elnök megsejthetett valamit. Ezért kellenek ide ezek a fehér ruhás majmok.-gondolta a főjátékmester és megszorítottam a zakójának zsebében lévő lézerpisztolyt.
Plutrach a lázadók élén állt. És a fehér ruhás alakok mind olyan kapitóliumiak voltak, akik a körzetek oldalán állnak. Mindenkinek volt egy olyan pisztoly a zsebében, mint a vezetőjüknek.
A főjátékmester gondolataiből egy ágyúdörrenés rázta ki.
- Uram, meghalt a lány a 2. körzetből- jelentette egy kapitóliumi.
A férfi csak bólintott és egy képernyőre tévedt a tekintete. A magas fekete hajú lány a földön feküdt belőle kiállt egy szigony. A vörös hajú lány, aki eldobta undorodva kiszedte belőle.
Plutrach sokáig nem értette, hogy miért pont ő és az ikertestvére miatt tört ki a lázadás. Azt hitte a terv sikertelen lesz, mert a törékeny alkatukkal nem bírják sokáig a harcot Sierra ellen. De Finnick Odair-nak remek ötlete támadt. Az unokaöccsével megbeszélte, hogy legyen a lányok szövetségese és vigyázzon rájuk. Plutrach-nak akkor oszlott el minden kétsége, amikor azon a bizonyos napon, amikor be kellett mutatni a tudásukat bravúrosan teljesítettek. Elszántak voltak és ügyesen bántak a fegyverükkel. Plutrach az emlékre halványan elmosolyodott. Direkt produkálta őket. Hogy megnézze, hogy hogyan kezelik a váratlan helyzeteket. Ügyesen- és rendkívül szemtelenül- megoldották mindketten. Ekkor elkezdett hinni bennük. És most ők maradtak a végére.
- Akkor minden a terv szerint- válaszolt Plutrach a kapitóliuminak.
Ez volt a jel. A jel, hogy lerohanják a békeőröket.
Mindenki kezében megjelent az a bizonyos pisztoly. A békeőrök is hamar reagáltak. A fehér ruhák rövidesen pirosak lettek mind a békeőrők, mind a Játékmesterek részéről.
Plutrachot is eltalálta egy golyó pont a szívénél. Utolsó erejével még a terepasztalon megnyomott egy piros gombot, majd elterült a földön és nem mozdult többé.

Remegve a kezemben tartottam a szigonyom. A vége véres volt. Nem akartam mást csak lemosni róla. Kétségbeesetten körülnéztem. Találtam egy kulacsot. Gyorsan odarohantam és megfogtam. Gondolkosás nélkül az egész tartalmát ráöntöttem.
Nem hiszem el, hogy megöltem Sierra-t. Csak mi hárman maradtunk. Senki más csak mi hárman. Ez azt jelenti, hogy jönnek! Kirohantam a Bőségszaruból a napfényre. Felpillantottam az égre. Hirtelen elkezdett kirajzolódni az a négyzetrácsos minta, ami esténként is szokott menni, amikor az égre vetíik a halott kiválasztottakat és érzékelteti velünk, hogy egy félgömb alakú börtönben vagyunk. A félgömb tetején mintha egy lyuk lett volna. Nem. Ez lehetetlen. Vagy mégse? A lyuk egyre inkább elkezdett tágulni.
- Itt az idő- mondta a pont akkor mellém lépő Alex.
Megértettem mire gondol.
Egyszerre pillantottunk Zoe felé.
- Intézem én- sóhajtott és előhúzott az övéből egy apró kést.
Alex felé fordult, aki készségesen odanyújtotta a karját. Zoe kitapogatta a nyomkövetőt, majd a fiú szemébe nézett.
- Ez nem lesz kellemes.
Újra az égre emeltem a tekintetem. A lyuk egyre nagyobb lett.
- Chloe, te jössz!
Odaléptem Zoe-hoz. Megfogta a kezemet. Szorosan becsuktam a szemem. Éles fájdalmat éreztem.
- Kész- mondta, mire én kinyitottam.
A kezemből folyt a vér és még mindig éreztem a fájdalmat. Kellett volna hozni kötszert.
Hirtelen feltámadt egy kisebb szélvihar. Megint a lyuk felé néztem. Egy légpánás kezdett leereszkedni.
Zoe gyorsan magával is megcsinálta a kivágást. Nem hiszem el, hogy megtette! Otthon még az Aratásokon is félt attól a tűszúrástól.
A légpárnás egyre lejjeb ereszkedett. Amikor körülbelül öt méterrel volt felettünk leengedett egy kötéllétrát. Pont előttem esett le.
  Megragadtam és felmásztam rá.