Tizenötödik fejezet- Levelezés

Sziasztok :) újra itt egy újabb résszel. Bocsánat, hogy ilyen sokáig várattalak titeket, de most egy másfél hetes betegség után újra megyek iskolába és rengeteg a tanulnivalóm...
Ez a rész a lázadással kapcsolatos lesz és már a 3. körzetben játszódik.
Jó olvasást!
Ui.: Köszönöm a két újabb feliratkozást ;)

  Zuhanás közben azt hittem menten elájulok. Mindig is utáltam, ha nem két lábbal álltam a földön... bezzeg Zoe! Ő mindig is szeretett fáról- fára ugrálni és úszni az erdei tóban. Apu kiskorunkban sokszor ki vitt oda. Néha összefutottunk Kattnis Everdeen-nel és az édesapjával. Aztán Katniss apja meghalt a bányarobbanásban... már 12 éves korától egyedül járta az erdőket. Egyszer nem sokkal a robbanás után futottunk össze vele. Lehettem vagy 10 éves. A lány arca meggyötört volt, de elszánt. Meg akarta menteni a családját...
   A gondolataimból a földet érés rántott ki. Alex és Zoe is a talpára esett csak én landoltam hason. Ez az én szerencsém...
Feltápázkodtam és kinéztem egy apró ablakon. Koromsötét volt kint. Úgy tűnik a Játékmesterek fel tudják gyorsítani az időt is, mert még télen sem sötétedik ilyen hamar.
Hirtelen újra éreztem a bizsergést a karomban. Már megint kilőnek...

Reggel kicsit idegesen emeltem fel a fejem. Kezd elegem lenni ebből a folytonos elkábításból. A hátamra fordultam és felültem. Egy liftben voltam. Velem szemben Zoe és Alex beszélgettek halkan  és a mozgolódásra rám néztek.
- Jó reggelt Csipkerózsika- köszöntött Alex vigyorogva.
- Mivel érdemeltem ki ezt a címet?- álltam fel.
- Próbáltunk felkelteni, de nem reagáltál- forgatta a szemét.
- Én magyaráztam neki, hogy te általában sokáig alszol és alig lehet felkelteni- tette fel Zoe védekezően a kezét.
- Az egyetlen, akinek eddig sikerült az Effie Trinket- grimaszoltam.
- Itt maradunk estig vagy kiszállunk valahol?- kérdezte Alex.
Válaszul megnyomtam a 4-es gombot. A lift elkezdett emelkedni, majd kis idő után megállt és kinyílt az ajtó.
Egy dolgozószobába értünk. A berendezése egy írosztal és néhány fotel volt. A padlón kopott szőnyeg terült el, a tapéta (roppant ocsmány) méregzöld volt, arany indamintával. Kiléptem a liftből és az ablakhoz siettem. Kint gyárak sorakoztak, a természetnek nyoma sem volt. Közvetlenül az épület előtt egy szürke tér terült el. Aha. Szóval a törvényszék épületében vagyunk.
De meddig kell még játszani ezt a játékot? Mikor jönnek Finnick-ék, hogy kimentsenek? Hogy tervezik? Jönnek egyáltalán?
A tekintetem az éppen belépő Alexre siklott, aki hozta utánam a szigonyom és a táskám, amit a liftben felejtettem. Talán ő tud valamivel többet. De hogy kérdezhetnék rá, ha be vagyunk kamerázva?
Hirtelen remek ötletem támadt. Csak kell, hogy legyen itt toll és papír!
Leültem az íróasztalnál lévő székbe és nekiálltam kinyitogatni a fiókokat. Sehol semmi. Csak teleírt papírok.
- Mit keresel?- nézett rám furán Zoe.
- Papírt és tollat- válaszoltam fel se nézve.
- Minek?- kérdezte Alex.
Szuper. Csak nem mondhatom azt, hogy Beszélgetni szeretnék veled a lázadásról, csak úgy, hogy senki se hallja. Remek, akkor rögtönözzünk.
- Izé... AZT a stratégiát kell megbeszélnünk- hebegtem.
Szerencsére mindketten rájöttek, hogy valami olyat kell mondanom, amit nem láthatnak a kamerák.
- És azért, hogy nehogy kihallgassanak Sierráék- mondta Zoe, "megvilágosodva".
- Akkor itt van, amit kerestél- nyújtotta Alex a keresett eszközöket.
- Hol volt?- vettem el.
- Az íróasztalon...

Elkezdtem írni:
Tudsz valamit erről a lázadásról?
Amikor végeztem a kezemmel eltakarva Alex elé raktam.
Körmölt valamit és visszadta:
Persze.
Sóhajtottam és megint elkezdtem írni:
Picit bővebben, ha kérhetném! Hogy terveznek minket kimenekíteni, és legfőképp MIKOR??
Írt valamit és visszaadta:
Nem tudok sokkal többet,mint te. Majd valamikor a végjátékban tervezik, de, hogy hogyan, arról fogalmam sincs. Annyit mondott Finnick, hogy majd jelez valahogy, és akkor vágjuk ki magunkból a nyomkövetőt...
Ekkor Zoe vette maga elé a papírt és gyorsan firkantott rá valamit, majd az orrunk alá dugta. A szöveg rövid volt, de sokat mondott:
MI???? Mélyen tisztelt nagybácsid meghibbant????
Igen, Zoe sose bírta, a vért. Csodálom, hogy kibírta, amikor belerakták a nyomkövetőt... Maradjunk annyiban, hogy akkor nem irigyeltem Peeta-t
Alex visszavette a papírt és elkezdett rá írni, majd óvatosan megmutatta:
Mégis, hogy akarod eltávolítani magadból azt a nyamvadt kábító-nyomkövető izét?
- Zárjuk le a beszélgetést- javasoltam mielőtt összevesznének írásban.
- Jó ötlet- helyeselt Zoe- És együnk valamit, mert kopog a szemem.
Kibontottunk egy-egy konzervet és bedobtam a kenyeremet a közösbe. Valamilyen pástétom volt a konzervben, úgyhogy azt kenyérre kentük.
- És mik a tervek mára?- kérdezte Zoe leülve az egyik fotelben.
- Próbáljuk nem megöletni magunkat- vontam vállat.
- Nekem gyakorolni kéne az íjon- szólt közbe Alex.
- És hol tervezed?- kérdezte Zoe.
- Nem tudom... valami erdős helyen.
- Sok szerncsét hozzá- mondtam fejemmel az ablak felé biccentve.
- Akkor itt bent- vont vállat.
- Hajrá- álltam fel és biztonságos helyre mentem. Zoe mellé a sarokba.
Alex már mindent pontosan beállított és lőtt. Egyenesen bele a falon lévő portré szemébe.
- Szerencséd volt- idéztem vissza Alex szavait a Kiképzőközpontból.
De erre a kijelentésre válaszolva meg kétszer beletalált uyganabba a pontba.
- A végén még született íjász leszek- mondta vigyorogva.
- Ne bízd el magad...
A beszélgetést három egymás utáni ágyúdörrenés szakította félbe.
- Már 14 ember halt meg...- mondtam halkan és kinéztem az ablakon... alkonyodott.
Úgy tűnik a 75. Éhezők Viadalát a játékmesterek gyorsan le akarják rendezni... Talán Snow elnök megsejtett valamit? Még belegondolni is rossz.
Az égen megjelent Panem címere és megszólalt a himnusz. A Hatodik körzettel kezdtek. Szóval már mindketten meghaltak... A kép a 11. körzetre ugrott, ahol mindkét kiválasztott képét mutatták. Biztos szövetségben lehettek. És valószínűleg Sierra végzett velük...
Szóval összegezzünk: Él Sierra és a két másik hivatásos fiú. A hetedikből és a kilencedikből 1-1, illetve mi hárman. Azaz nyolc ember van életben.
  Mire ezt végig gondoltam újra éreztem azt a jól ismert bizsergést a karomban...