Második fejezet

Sziasztook :) megint itt egy résszel. Már csak egy szóbeli van hátra és vége. Mondanám, hogy ezután gyakrabban tudom hozni a részeket, de tegnap volt új rész, úgyhogy szerintem semmivel sem vagyok elkésve.
Ja, igen. És a szereplők menüpont új karakterrel egészült ki ;)
Jó olvasást!
Puszi: Sarah

  Fogalmam sem volt, hogy merre indultam. Csak el innen. El ebből az egész háborúból. Minek kellek én valami "szimbólumnak"? Ott van arra Katniss. Ő a fecsegőposzáta. Minek kell neki szárny? A madaraknak van. Miért kell hozzá rakni? Nem akarok szimbólum lenni. Szívesen harcolok, de, hogy mindenki bennem lássa meg a reményt, azt köszönöm nem. Én nem ilyen vagyok.

  Ész nélkül cikáztam az erdőben a fák közt. Nem gondoltam arra, hogy esetleg nem találok vissza. Kit érdekel?

Nem tudom hogy, de egy tónál lyukadtam ki. A tó már-már smaragdzöld volt, a partja pedig köves. Felnéztem az égre. Vastag esőfelhők gyülekeztek. Nem baj.

Leültem egy parton lévő sziklára és bámultam a vizet. A smaragzöld színről eszembe jutott a tenger. Az a sós illat... Emlékszem, hogy mennyire fintorogtam a halszagtól. Tudom őrülten hangzik, de azon a napon én jobban éreztem magam az Arénában, mint most. Olyan, mintha évekkel ezelőtt történt volna. Pedig csak másfél hete volt.

És most itt ülök egy körzetben, amiről azt hittem, hogy megsemmisült. És ahol rákényszerítenek, hogy szimbólum legyek. Na, szép. Már megint itt kötöttem ki...

Lépteket hallok a hátam mögül. Ösztönösen felállok és a szigonyom után nyúlok... Vagyis nyúlnék, de mivel a fegyverem a légpárnáson ragadt, így csak nézem a velem szemben álló lányt, akin a változatosság kedvéért a 13. körzet egyenruhája van. Derekáig érő szőke haját szabdon fújja a szél, ami még mindig nem csitult el. A lány egyidős lehet velem. Valahol már láttam, de nem jut eszembe hol.

- Prim vagyok- mutatkozik be kedvesen.

Persze! Primrose Everdeen! Katniss húga, aki helyett jelentkezett a Viadalra.

- Én Chloe- válaszolok halvány mosollyal az arcomon- Elfoglaltam a törzshelyedet?

- Közterület- von vállat- Én csak ide jövök, amikor valami nyugalom kell. Téged is kiengedtek?

- Azt nem mondanám... Maradjunk annyiban, hogy kikerültem őket.

- Miért, mi történt?- kérdezi leülve a sziklára.

Nem tudom, miért, de úgy érzem bízhatok benne. Leülök mellé és elmesélem a történteket. Prim csak bámulja a tavat, akkor is, amikor már befejeztem.

- Megértem, hogy ki vagy akadva- mondja együttérzően kis hallgatás után és rám néz- gyakorlatilag még ki sem szabadultál az Arénából és máris egy komoly döntést kell meghoznod.

- Nem kell meghozni- rázom a fejem- Már eldöntöttem, hogy nem leszek szárny.

- Pedig szerintem érdemes lenne megfontolni. Elvégre nem bábu leszel. Egy fontos alakja a háborúnak. Az emberek most három emberben látják a reményt. Katniss-ben, Zoeban és benned. Nem is bírsz belegondolni mekkora tömegeket mozdított meg, hogy kisorsoltak titeket. Láttam, amikor harcoltál. Én már akkor a bázison voltam. Minden felkelő ott ült az ebédlőben és szurkoltak értetek. Reményt adtál nekik. Érted? Reményt.

- Komolyan?- nézek fel hitetlenkedve.

- Komolyan- bólint Prim- Sokat jelentesz az embereknek Chloe. Tudom, nehéz felfogni, de így van.

- Igazad van. És én visszautasítottam. Hisztiztem a semmin- sóhajtotok megdörzsölve a homlokomat..

- Csak kiadtad magadból a felgyülemlett feszültséged. Katniss is mondta Coinnak, hogy várjon, amíg kicsit kipihenitek magatokat, de az elnöknő nem akart várni. Úgy tett mintha egy órán olyan sok múlna- mosolyodik el keserűen.

- Úgy látom nem kedveled túlságosan- fürkészem az arcát.

- Miért, te igen?-kérdezi fél szemöldökét felhúzva.

- Jobb, mint Snow elnök- vonok vállat.

- Nála nem nehéz jobbnak lenni- néz Prim újra a tó felé.

Látszik rajta, hogy valamilyen emlékre gondol, amitől alig észrevehetően kirázza a hideg. Vajon mire gondolhat? Talán az Aratásra, ahol még csak törékeny 12 éves volt. Vajon milyen lehetett végignézni, ahogy szenved a nővére? Vajon megfordult egyszer is a fejébe, hogy azért szenved, mert megmentette az életé?  Vajon okolta ezért magát?

Egy esőcsepp landol az arcomon. Remek, még esik is.

- Vissza kéne mennünk- mondja Prim csendesen.

Felállok és kicsit megigazítom a ruhámat. A szemem a kötésre téved. Lassan kezd átázni. Majd szerzek valahonnan kötszert.

  Prim és feláll és elindul visszafelé. Én szó nélkül követem. Amikor már az erdő sűrűjében járunk a lányra nézek.

- Köszönöm, hogy helyreraktál- mondom halkan.

Ő csak elmosolyodik és rám emeli kék tekintetét.

- Ez csak természetes