Tizenhetedik fejezet- Fára!

Sziasztok :) megérkeztem az újabb résszel. Picit rövidebbre sikeredett, de annál eseménydúsabb lett. Remélem ez is tetszeni fog neketek. Jó olvasást!

  Órákig ugráltunk még a szikláról. Olyan volt mintha repülnék. Alex komolyan vette, hogy megmutat mindent a Negyedik körzetben. Amikor elkezdett alkonyodni egy halászhajóval kimentünk a nyílt vízre. A körbevezetőnk fogott néhány halat, amit megsütött a hajón. Még sosem ettem tengeri halat, de egész finom volt.
  Összességében nagyon megszerettem a tengert. A nap folyamán többször is eljátszottam a gondolattal, hogy ha lehetne a körzetek között költözni én 100%, hogy mennék a 4.-be lakni. Ki tudja? Ha talán megnyernénk a lázadást ez lehetséges lenne. Már ha egyáltalán sikerülni fog a kimenekítés...
Kis iső múlva teljesen besötétedett és jött a címer meg a himnusz. Ma senkinek se került fel az arca az égre.
Pár óráig még beszélgettünk, majd amikor éjfél lett jött a szokásos kilövés.

Reggel megint én keltem fel elsőnek. Már nem volt olyan jó idő, mint tegnap. Az égen esőfelhők gyülekeztek és a hőmérséklet is lement. Visszavettem a hosszú nadrágomat és a pulcsimat, majd magamhoz véve a szigonyomat körbenéztem. Az 5. körzet- ha jól emlékszem- tudományos kutatással foglalkozik. Egy patak partján voltunk, egy erdőben. Szerintem ez már a körzeten kívüli erdő...
Lehuppantam az egyik kőre, ami kiállt a vízből és a patakot figyeltem. A víz nem volt olyan áttetsző, mint a 4. körzteben. Feltámadt a szél és összébb húztam magamon a pulcsimat.
A csendet egy ágyúdörrenés szakította meg.
Rögötön jobban megmarkoltam az ölemben tartott szigonyt és felálltam a kőről. Alex és Zoe is felpattantak és a kezükbe fogták a fegyerüket. A hátam mögül lépteket halottam. Egymásra pillantottunk és egyre gondoltunk:
Fára!
Magamra kaptam a hátizsakomat.  És felhúztam magam egy alacsonyan lévő ágra, majd egy magasabbra. Még három alkalommal megismételtem a mozdulatot és biztonságban voltam a lombok takarásában.
Alex velem egymagasságban kapaszkodott egy vaskos ágba. De Zoe, a legalacsonyabb ágon foglalt helyet. Ha Sierra, vagy valamelyik szövetségese felnéz egy kicsit is vége. Nem mehetett feljebb, mert biztos meghallják a csendben, ha egy kicsit is megmozdul.
A vér megfagyott bennem, amikor az egyik fiú tekintete arra a fára téved ahol Zoe van. Felcsillant a szeme és gonosz vigyorral egy szempillantás alatt a fa mellett termett. Megragadta a lábát és elkezdte lefelé húzni. A másik két Hivatásos vigyorogva nézte és Sierra ki is jelentette:
- Na, mi az? Nem tudsz elbánni egy kislánnyal.
- Felkaptam a szigonyom, de nem mertem eldobni. Mi van ha Zoe-t találom el?
A tekintetem segélykérően Alexre vándorolt.
Ő csak megnyugtatóan visszapillantott rám és az idegre helyezte a nyilat.
Kilőtte.
Egy szempillantás alatt több ezer kép játszódott le előttem arról, hogy Zoet találja el. A nyíl repült és beletalált a Hivatásosba. Megkönnyebbülten felsóhajtottam, Zoe pedig feljebb mászott.
Megdörrent az ágyú.
- Onnan nyilazott- mutatott a fa mögé a Kettes körzetből a fiú.
- Igen?- húzta fel a szemöldökét Sierra, aki a lövés pillanatában másmerre nézett.
- Igen- bólogatott buzgón.
Sierra vállat vont és elindult a abba az irányba, amelyikbe a fiú mutatott. Kis idő múlva elhaltak a lépteik...
Vajon a fiú direkt mondta a rossz irányt... vagy szimplán nem figyelt igazán?
Ezt valószínűleg már sose tudjuk meg...
Lemásztam a fáról és megkönnyebbülten néztem a két szövetségesemre. Megúsztuk.
  Nyitni akartam a számat, hogy mondjak valamit, de hirtelen éles fájdalom hasított a hátamba és a lélegzetem is elállt.