Tizenkettedik fejezet

Sziasztok :) nagyon-nagyon sajnálom a hatalmas kihagyást. Nem is próbálok mentegetőzni, jöjjön a hosszadalmasan megírt tizenkettedik fejezet

 - Chloe - rázza a húgom a vállam

 - Mi az? - ülök fel unottan az ágyamon, egy ásítás kíséretében

 - Mindenki rád vár a kiképző központban.

 - Akkor várjanak - húzom a fejemre a takarót.

 Zoe leráncigálja rólam, majd amikor felülök,hozzám vágja a kezeslábast, és a bakancsot. Szerintem megfordult a fejében, hogy, amint kimegy, én visszafekszek aludni, úgyhogy maradt, amíg felöltöztem. 

A kiképzőközpontban, már mindenki itt van, én utolsóként esek be. Beete egy megrovó pillantással nyugtázza a késésemet. Gyorsan leülök a nekem fenntartott székre, Alex mellé, és a férfi belekezd a mondandójába:
 - Remélem mindenki megcsinálta a tegnapi feladatot.
Mindegyikünk kurtán bólint egyet.
 - Rendben. A mai gyakorlatnál kiderül. Egy szimulátoros szobában lesztek, ahol úgy fog tűnni, mintha élesben menne a kimenekítés. De előtte meg kell beszélnünk a taktikát. És most ki fog derülni, hogy ki mennyire tanult. Szerintetek mit kell először csinálni, amikor beértek az elnöki palotába?
 - Mielőtt belépnék, hatástalanítanám a riasztókat - mondom félig lecsúszva a székemen.
 - Pontosan - biccent - És mi a második lépés?
 - Bemenni, lehetőleg nem a főbejáraton - humorizál Alex, de Beete nem veszi a lapot.
 - Igen. Azután? Katniss, most te jössz
 - A csapat tagjainak egyben kell maradnia. Csak azt a helyet nézzük meg, ahol feltételezve van Peeta. Nem kockáztatunk
 - És ha sehol sem találjátok őket?
 - Nem kockáztatni, és visszamenni a géphez - sóhajtott a lány.
 - Remek, akkor stratégia. Alex fogja hatástalanítani egy nyíllal a riasztókat. Erre különleges nyilat fejlesztettem ki - felvesz az asztalról egy fekete darabot és felénk mutatja - Ebben egy olyan berendezés van, ami teljesen lebénít mindent. Az áramot, a riasztókat, de még a folyóvizet is. Ezeket mind egy projektor működteti, ami lent van a katakombákban. Egy út van, amin át le lehet jutni, és ez a Kiképzőközpont.
Amikor először megláttam ezt leírva, éreztem, hogy kihagy egyet a szívem. Semmi kedvem sincs visszamenni oda, ahol azok a giccses majmok vigyorogva nézték, ahogyan Zoe-és a saját életemért küzdök. Ahol énekeltem a Játékmestereknek.
Az emlék hatására lehunyom a szemem, és nagy levegőket veszek. Az utóbbi időben, amikor a Kapitólium jutott az eszembe, mindig ezt csinálom. Zoe szerint így terelem el a figyelmemet...
 - Akkor szerintem meg is próbálhatjátok - nyom meg Beete egy gombot az asztalon, amitől megnyílik a fal és előkerül a szimulációs szoba. 

Egy hét gyakorlás után már a légpárnás előtt állok, a hangárban, a búcsúra készülve. Anyuéknak csak tegnap mondtam el, hogy elmegyek. Gondolom megtiltották volna, hogy menjek. Ki szereti ha a lánya kommandósdit játszik az elnöki palotánál?
Eleinte nem hagyták, hogy poszáta-szárnyak legyünk Zoe-val. Örültek, hogy vissza jöttünk az arénából, nem akarták, hogy megint veszélyben legyünk. Végül Coin a lelkükre beszélt, nem tudom, hogy milyen módon, de sikerült őket meggyőznie. 
Anyuék egy szót se szólnak, csak megölelnek. De ez is csak egy kurta ölelés. Még utánam intenek és eltűnnek a hangárból. A tekintetem kíséri őket az ajtóig, ahol megpillantom az elnöknőt. Szürke szemeit rám emeli és biccent egyet. Ez nála felér egy "remélem visszajön"-nel.
Kezd nekem egyre unszimpatikusabb lenni. Talán ő kérte anyuékat, hogy ne mondjanak érzelgős búcsút, nehogy visszatáncoljak?
Egy pillanatig farkasszemet nézünk, majd elém lép Zoe. Kissé távolabb Prim és Abigail áll.
 - Légy ügyes, oké? - néz rám szomorúan a húgom - Tudod használni a szigonyodat. Nézz úgy rá, mintha egy szimulációs szoba lenne. Menni fog - ölel meg.
Miután kibontakozunk az ölelésből odalép hozzám Prim és ő is megölel.
 - Nem lesz semmi baj - suttogja és utat enged Abigail-nek.
 - Ott lesz veletek egy kamerás csapat - kezd bele a (valószínűleg nagy) monológjába - Ami ott történik, arról mi is tudni fogunk. Ezért a fületekben lévő akármi... Jó nem vagyok egy kütyüzseni, de ez mindegy is... Na, hol is tartottam? Igen, az akármi. Szóval mindig legyen bekapcsolva, ha valami baj történne tudjunk titeket értesíteni. Mindig csináljátok azt, amit mondunk. Akkor nem lehet baj. Ja, igen és sok szerencsét- ölel meg ő is.
 - Köszönöm a tanácsokat - mosolygok rá, és elindulok a légpárnásra. Még visszaintek az ott álló három lánynak, majd belépek. Alex és Katniss már egymással szemben ül, amikor én levágódok a fiú mellé.
Kibámulok az apró kis ablakon. Ilyen búcsúzkodásban már egyszer volt részem. Amikor kisorsoltak. Több, mint fél éve volt. És én már majdnem fél éve itt vagyok a Tizenharmadikban.
A motor beindul és a hangár egyre kisebbnek tűnik. A tető kinyílik és a légpárnás a felhők közé veti magát.
Végignézek a ruhámon. Egy kényelmes, fekete, testhez simuló kezeslábas, amit biztonságossá a golyóálló mellény tesz, és a szintén golyóálló láb-és karvédő, ami végig fut mind a négy végtagomon. Egy fekete bakancs van rajtam. A többieken is ilyen ruha van. A hajamat feltűztem, a lehető legszorosabb kontyba. Katniss a szokásos oldalra fonott frizurát csinálta meg magának.
Lenézek a kezemre és szórakozottan elkezdek babrálni a szigonyommal.
Most először fut át az agyamon, hogy mi lesz ha nem térek vissza. Vajon a családom összeomolna? Vajon Coin keresne a helyemre egy másik jelképet? Vagy felvállalná a történteket? Családomon kívül még hiányoznék valakinek, ha meghalok?
Furcsa, hogy fél év alatt először gondolok erre... Talán mindig ott volt a remény, hogy mi lesz ha mégis sikerül. És most elfogyott volna? Eddig bírta a készlet?
És milyen lehet a halál? Léteik a mennyország? Vagy teljes sötétség lesz? Hallottam egy olyanról, hogy reinkarnáció. Amikor a lélek egy másik testbe vándorol. Valamiért én ebben hiszek. Vajon mi leszek ha meghalok? Megint ember? Vagy talán egy állat?
Elhessegetem a gondolataimat. Még egyszer át kell gondolnom a stratégiát. Ha meg is halok, legalább úgy csináljam, hogy nem adom fel.